Kafka-követek Budapesten – Egy pillantás a kulisszák mögé



Immár másodszorra vették frankfurti diákok Budapestnek az irányt, hogy augusztus 27-től október 12-ig egy helyi intézménynél egy héthetes gyakorlatot teljesítsenek.

A Johann Wolfgang Goethe Egyetemről összesen 8 fiatal diáklány ismerheti meg ezáltal a magyar munkakörülményeket, így többek között a Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ valamint a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának munkáját. 

A Kafka (Kommunaler Austausch für Fortbildung und Kooperation junger Akademiker) program 2003-ban indult kizárólag lengyel diákok számára, akik Frankfurtban szerettek volna tanulni. A név még ma is Kafka, de két új partnerváros is csatlakozott a kezdeményezéshez – Prága és Budapest. Frankfurti diákok számára először 2004-ben adatott meg a lehetőség, hogy valamely partnervárosba menjenek gyakorlatra. Mindemellett a diákok péntekenként Budapestet ismerhetik meg részletesebben. A résztvevők például média-, politikai és gazdasági intézményeknél tesznek látogatást – minden pénteknek más témája van. Meglévő magyar nyelvismeretüket a fiatal akadémikusok heti rendeszességgel egy nyelvkurzuson mélyíthetik el.

„Nekünk, fiatal akadémikusoknak a Kafka program többet jelent egy egyszerű munkaélménynél. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzatánál, amely 378 helyi önkormányzat, több mint 500 kultúrcsoport és magyarországi német egyesület ernyőszervezete, nem csak gyakorlati tapasztalatokra tehetünk szert, hanem részt vehetünk egy interkulturális kommunikációban a magyar társadalmon belül. Lehetőségünk nyílt, hogy Budapestet és Magyarországot ne turistaszempontból nézzük. Fiatal európaiként a növekvő EU-ban kifejezetten fontos, hogy betekintsünk a kulisszák mögé. Így az Országos Önkormányzat által alapított Magyarországi Német Kulturális és Információs Központnál megismerhetjük és részt vehetünk a társadalom szereplői és egy kisebbség közötti párbeszédben. Egy ilyen integrációs folyamat egy olyan országban mint Magyarország, amely az EU egyik ambiciózus országa, különösen vonzó számunkra. Társadalomtudományi tanulmányi hátterünkkel érdekel minket, hogyan működnek, kooperálnak ezen szervezetek, és milyen szerepük van a magyar társadalomban.

A Magyarországi Német Kulturális és Információs Központnál eltöltött gyakorlati időtől azt várjuk, hogy jobban megismerjük a magyar mindennapokat; ezen felül mélyíteni szeretnénk interkulturális ismereteinket, valamint meg szeretnénk érteni egy magyarországi kisebbség specifikus körülményeit. Egy ilyen átfogó tapasztalat nem csak a tanulmányainkat, hanem személyes látómezőnket is bővíti.”

Florence Fahrenbach és Sonja Taylor

Ajánlott hírek

Székelykapu egy sváb faluban – a VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson elhangzott előadás összefoglalásaSzékelykapu egy sváb faluban – a VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson elhangzott előadás összefoglalása



2011. augusztus 26-án Mayer István, a Magyarországi Németek Könyvtárának könyvtárosa és a Magyarországi Német Kulturális és Információs Kőzpont megbízott igazgatója, bátyjával, Dr. Mayer Jánossal közösen előadást tartott a VII. Nemzetközi