Internetportál a német kisebbségeknek

Forrás: Zentrum

2008. január 17-én Dr. Christoph Bergner, a Német Kormány Kitelepítési Ügyekért és Nemzeti Kisebbségekért felelős politikai államtitkára Berlinben ünnepélyes keretek között elindította a német kisebbségek új honlapját.

A www.agdm.fuen.org címen elérhető oldal közvetlen információkat nyújt az Európa és Közép-Ázsia 24 országában élő német kisebbségekről és népcsoportokról, valamint számos velük kapcsolatos linket tartalmaz, főleg a helyi németnyelvű újságokhoz.

Dr. Bergner államtitkár beszédében kijelentette: „A német kisebbségek kulturális identitásának megtartásában a közeljövőben az internetnek igen nagy szerepe lesz. Ennek a médiumnak köszönhetően egy ország népcsoportjai problámamentesen tarthatják egymással a kapcsolatot, és kereshetik meg más országok német kisebbséghez tartozó tagjait, valamint intenzív kapcsolatot ápolhatnak a németországi érdeklődőkkel. Az internetoldal koncepciójának kifejlesztéséért és karbantartásáért szeretnék köszönetet mondani az Európai Népcsoportok Föderalisztikus Uniójának (FUEV) élén Hans Heinrich Hansen elnökkel és Frank Nickelsen főtitkárral, valamint a magyarországi német kisebbségnek és a FUEV Német Kisebbségi Munkacsoportjának, melyeket ma Dr. Koloman Brenner képvisel.”

Dr. Brenner (a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának tagja), a FUEV Német Kisebbségi Munkacsoportjának elnöke a berlini sajtótájékoztatón elmondta, hogy ez az új médium segítségével a német kisebbségek még inkább összefoghatnak, és ezáltal megtették az első lépést a kisebbségek nyugat- és kelet-közép-európai illetve a volt szovjet utódállamok közötti együttműködés elmélyítése felé. Mindez természetesen jó hatással van a Német Kisebbségi Munkacsoport szervezeti felépítésére is.

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2019 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo