A Zentrumnál töltött hónapjaim – összefoglaló



Neveléstudományi tanulmányaim (főszak: felnőttképzés) során kötelező szakmai gyakorlatot végeztem a Magyarországi Német Kulturális és Információs Központban június 1. és augusztus 31. között.

normal_13000073_10001433_simonewolf

Mivel ezt megelőzően 3 hónapos felnőttképzési gyakorlatot teljesítettem anyaintézményem testvérfőiskoláján, Kecskeméten, nagyon örültem neki, hogy további ismereteket és tapasztalatokat szerezhetek, ezúttal a felnőttképzés egy másik területén.

A kulturális tevékenység mindig érdekelt, és mivel szabadidőmben is szívesen ismerkedem a népek műveltségével, izgatottan vártam új feladataimat.

Szintén érdekesnek találtam, hogy lehetőségem nyílt részt venni különböző rendezvényeken, melyekről beszámolókat írtam a Zentrum honlapja számára.

Itt-tartózkodásom csúcspontja a színtársulat-vezetők számára szervezett négynapos pécsi továbbképzés volt, amelyen két workshopra került sor; ezek során gyakorolhattuk a botvívást és a színházpedagógia eszköztárának elemeit próbálhattuk ki.

Mivel már február vége óta Budapesten tartózkodom, itt éltem meg a tavaszt és a csodaszép nyarat is, és a legszebb oldaláról ismerhettem meg a várost.

Nagy hatással volt rám a magyarországi német kisebbség, és a számukra szervezett programok.

Korábban csak a „Duna menti sváb” kifejezést ismertem. Gyakorlatom során azonban sokat tanultam az önkormányzatokról és egyesületekről, melyek igen jól szervezettek, és nagy területeket fednek le.

A Magyarországi Németek Házában kedvesen fogadtak, és hamar feltaláltam magam a családias légkörben.

Gyakorlatom rendkívül változatos volt, sok hasznát vettem, könnyen el tudom képzelni, hogy a jövőben egy ehhez hasonló intézményben dolgozzam. Az itteni tapasztaltaim által tanulmányaimat is más szemmel nézem, ez segíthet abban, hogy mire helyezzem a hangsúlyt további tanulmányaim során.

Érdekes időszak áll mögöttem, ezt a külföldi tartózkodást és ezt a gyakorlatot bármikor szívesen megismételném. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Ezúton szeretnék köszönetet mondani kolléganőimnek és kollégáimnak a szép időszakért, amelyre mindig örömmel fogok visszagondolni.

Simone Wolf

Ajánlott hírek