Ifjúsági Európa-nap Bécsben soproni liceistákkal



Európa-napot tartottak Bécsben az osztrák kormány és az Osztrák Gazdasági Kamara szervezésében október 10-én. A rendezvényre, amelyen saját standdal és programokkal a 28 EU-tagország kétharmada vett részt, 1500 osztrák diák érkezett az ország egész területéről.

A nyitó sajtótájékoztatón, amelyen az EU-tagországok külképviseleteinek munkatársai között Szalay-Bobrovniczky Vincét, hazánk bécsi nagykövetét is köszöntötték, a 2014. májusában esedékes EU-parlamenti választások súlyát és az EU-tudatosság fontosságát hangsúlyozták, melyre ezzel a rendezvénnyel elsősorban a diákok, azaz a jövő felnőtt EU-polgárai figyelmét kívánták ráirányítani.

A napon Magyarországot a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum német nemzetiségi tagozatának 12. C osztálya képviselte Wildné Vinczepap Mária osztályfőnök vezetésével. A csoportot elkísérte Wild Robert, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata nyugat-dunántúli regionális irodájának vezetője is.

A magyar diákok feladata az volt, hogy egy interaktív workshop keretében mintegy 100 osztrák végzős középiskolásnak bemutassák Magyarországot. A fő cél a hazánkról kialakult elavult sztereotípiák lebontása, Magyarország új arcának bemutatása volt.

20131017europanapsopronJPG2

A workshop elején a magyar diákok kérdőíveket töltettek ki osztrák társaikkal arról, mit tudnak Magyarországról, ismernek-e magyar hírességeket. Ezt követően kezdődött a projektfilm levetítése, amelyben néhány hazánkkal kapcsolatos klisé felvillantása után a soproni gimnazisták bemutatták, milyennek látják ők Magyarországot, kikre vagyunk mi magyarok méltán büszkék: régi és mai tudósainkra, feltalálóinkra, művészeinkre, sportolóinkra, az árvíz alatt tanúsított példaértékű összefogásunkra. Helyet kapott a filmben különleges nyelvünk, egyedi mentalitásunk bemutatása is.

A projektfilm alatt a soproni diákok összesítették a kérdőíveket, majd ismertették az eredményeket, amelyek a várakozásoknak megfelelően nem lépték túl a sztereotípiák kereteit.

20131017europanapsopronJPG3

Ezt követően jó hangulatú beszélgetés alakult ki a két ország diákjai között, amelyben egyrészt az osztrák végzősök csodálkozásuknak adtak hangot, hogy hány általuk is ismert híres emberről derült ki számukra, hogy magyar, másrészt elismerően nyilatkoztak a soproni licisták német nyelvtudásáról.

A program interaktív részéhez csatlakozott Szalay-Bobrovniczky Vince, Magyarország bécsi nagykövete is.

A workshop zárásaként Izsák András EU-ügyekért felelős követségi titkár megszavaztatta az osztrák résztvevőket, hogy változott-e a véleményük Magyarországról az elmúlt egy órában. Kivétel nélkül mind a 100 kéz a pozitív oldalon lendült magasba, majd tapssal köszönték meg búcsúzóul magyar diáktársaiknak a színvonalas prezentációt.

Ezt követően a soproni osztály tagjainak még volt alkalmuk körülnézni az Európa-nap helyszínén felállított infostandokon, majd a bécsi Magyar Nagykövetségen egy rendkívül érdekes házvezetésben volt részük. Délben a nagykövet úr állófogadást adott az osztálynak, ahol személyesen is megköszönte a soproniaknak, hogy fiatalos prezentációjukkal legalább ennek a 100 osztrák diáknak a fejében sikerült egy új, friss Magyarország-kép kialakítását megalapozniuk, s hogy igen jó volt magyarnak lenni ezen az Európa-nap rendezvényen.

A csatolmányban megtalálható a magyar diákok kérdőíve.

Wildné Vinczepap Mária

Ajánlott hírek