“Felfedezőúton” – 11+4 kiállítás – Művészek, mint érzékeny kortársak

Forrás: Neue Zeitung

A Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége (VUdAK) és a KünstlerGilde Esslingen e.V. gyümölcsöző együttműködése a 90-es években kezdődött. Most, a budapesti Magyarországi Németek Házában 11 esslingeni KünstlerGilde- és 4 VUdAK-művész – utóbbiak szintén tagjai a KünstlerGilde-nek – közös kiállításának megnyitójával egy hosszú évek óta dédelgetett terv vált valóra.

2013030vudakesslingenNM

A KünstlerGilde tagok egy közös kiállítás keretében tett viszont látogatása már 15 éve a beszéd tárgya volt, hangsúlyozta köszöntőjében Schuth János, a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetségének 1. elnöke október 16-án. Kiemelte, hogy szekcióival a KünstlerGilde fontos szerepet töltött be a VUdAK 1992-es alapításánál.
Dr. Wolfgang Schulz, a KünstlerGilde Esslingen e.V. elnöke ismertette az egyesület történetét és kifejezte büszkeségét a létrejött kiállítással kapcsolatosan, mellyel egy kívánság vált valóra. A KünstlerGilde-t 1948-ban alapították. Olyan művészeti társulás ez, melynek figyelmének középpontjában a történelmi német települések állnak. Ez az utolsó, több területet is átfogó általános művészegyesület (zenei, képzőművészeti, irodalmi és színjátszó szakcsoportokkal).
Dr. Schulz a kiállítást igen értékes bemutatónak nevezte, ahol a sokszínűség a művészek személyiségének sokféleségében mutatkozik meg, amely a művekben tükröződik vissza. A művészek érzékeny kortársak, akik gyakran aktuális eseményeket dolgoznak fel és azokkal kapcsolatosan állást foglalnak. Ilyen például Gert Fabritius “Ahasver” című alkotása (tisztelgés egy a Securitate által megölt irónő előtt) vagy éppen Jutta Pallos-Schönau, aki művében az erdélyi kivándorlást dolgozza fel (Ausplünderung-Ausgewiesensein). A magyarországi német művészetet Dr. Schulz a magyar művészeti élet jelentős elemének nevezte.

Klaus Riedel, a budapesti Német Nagykövetség követe köszöntőjében egy szellemi utazásra invitált a VUdAk legfontosabb projektjein át, melyek megalapozták az egyesület a KünstlerGilde-hez és a Német Nagykövetséghez fűződő kiváló kapcsolatát. A művészeti társulások legfontosabb feladataként a kulturális örökség megőrzését emelte ki, a képzőművészeket pedig a Németország és Magyarország közti kapcsolatok építőinek nevezte.
Az alkotások figyelmes kiválasztásának köszönhetően bemutatásra kerülnek a kortárs festészet legfontosabb irányzatai, vélte Cseh Borbála művészettörténész a kiállítás bevezetőjében. A művészet nyelve a kommunikáció egy eszköze, mely világokat tár elénk és saját maga felé irányítja a szemet és lelket. A kiállítást Cseh Borbála, mint a művészet ünnepélyét és a annak igazi valóját elénk táró bizonyítékot jellemezte. Elmauer János igazi koncertet adott a megnyitó alatt, a Zeneakadémia hallgatója kifejező trombitajátékával elvarázsolta a szép számmal megjelent közönséget.
Ambach Mónika, a Zentrum igazgatónője köszöntötte a megnyitóra érkezett vendégeket és elárulta, hogy az alkotások novemberben a pécsi Lenau Házban is megtekinthetőek lesznek. A jól sikerült megnyitót fogadás tette teljessé, érdekes beszélgetések, találkozások tartották még a látogatókat sokáig a kiállítóteremben.
A. K.

A kiállítás 2013. november 10-ig tekinthető meg a Magyarországi Németek Házában -Budapest VI., Lendvay u. 22.
A kiállítást a pécsi Lenau Házban november 14-én, 18 órakor nyitják meg.
A résztvevő művészek: Herbert DLouhy, Gert Fabritius, Hansjürgen Gartner, Ingo Glass, Barbara Gröne-Trux, Ernst Krebs, Jutta Pallos-Schönauer, Manfred Karl Piontek, Hugo Schaufler, Peter Tomschiczek, Hans-Jürgen Zimmermann, Hajdú László, Karsch Manfred, König Robert, Matzon Ákos

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2020 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo