A német kormánybiztos hazánkban tárgyalt

Forrás: Zentrum

„A magyarországi németek éljenek a törvényi szabályozás nyújtotta lehetőséggel!”, mondta Hartmut Koschyk MdB, Németország kitelepülési ügyek és nemzeti kisebbségek szövetségi megbízottja 2014. január 28-án, a Magyarországi Németek Házában tartott sajtótájékoztatón a magyarországi választásokkal kapcsolatban.

IMG_7507

A megbízott 2014. január 27-28-án Budapestre látogatott, hogy találkozzon a magyarországi német kisebbség képviselőivel, valamint a hazai nemzetiségek ügyeiért felelős kormányképviselőkkel.

Koschykot január 8-án nevezte ki a Német Kormány a kitelepülési ügyek és nemzeti kisebbségek szövetségi kormánybiztosává. Ez a terület nem új számára, hiszen 1987-91 között a Bund der Vertriebenen (Kitelepítettek Szövetsége) főtitkára volt. 1990 óta tagja a Bundestagnak. 1990-2002 között a CDU-CSU frakció „Kitelepítettek és menekültek” munkacsoportjának elnöke volt. 1994 óta a Német Külkapcsolatokért Egyesület szövetségi elnöke. A legutóbbi legiszlációs ciklusban a német Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkáraként dolgozott.

Hartmut Koschyk a sajtótájékoztatón  kiemelte, hogy már a ’90-es évek eleje óta figyelemmel kíséri a magyarországi nemzetiségeket érintő folyamatokat, jól ismeri a magyarországi németek képviselőit és a kisebbségi intézményeket.
Az újságírók a választásokat, illetve a nemzetiségi választásokat érintő kérdésére elmondta, hogy külföldi politikusként nem kívánja minősíteni a választási törvényt, azonban a választások során szerzett tapasztalatokat mindenképp ki kell elemezni és értekezni kell róluk, hogy esetleges módosítások eszközölhetők legyenek. Koschyk bátorította a magyarországi németeket, hogy a választási jogukkal aktívan éljenek és vegyenek részt a nemzetiségi képviselők megválasztásában.
A „német megszállási emlékmű” kapcsán, melyet a magyar kormány a Szabadség téren tervez felállíttatni, elmondta, hogy egyetért Németország budapesti nagykövetének álláspontjával, miszerint Németország – emlékeztető nélkül is – tisztában van a II. világháborús tetteivel és vállalja is ezekért a felelősséget.

A sajtótájékoztató után a megbízottat Heinek Ottó, MNOÖ-elnök vezette körbe a Magyarországi Németek Házában, ahol találkozott a német nemzetiségi intézmények munkatársaival, és érdeklődött a Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ a Magyarországi Német Könyvtár és a Neue Zeitung munkájáról is.

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2019 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo