Sikeresen zárult a német nemzetiségi közoktatás fejlesztését szolgáló projekt – Sajtóközlemény

Forrás: Zentrum

A pécsi Koch Valéria Iskolaközpont megújítási projektjének ünnepélyes átadójára 2014. május 13-án az iskolaközpont új aulájában került sor. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 514 millió forintot meghaladó uniós támogatást nyert az „Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik fejlesztése” című pályázati kiíráson, amely a költségek 90%-át fedezte. Az 571 millió forintos összköltségvetést meghaladó beruházásból a Koch Valéria Iskolaközpont Tiborc utcai épületegyüttesének és a Dugonics utcai óvodának a felújítása, bővítése valósult meg.

A rendezvényen megjelent Dr. Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának helyettes államtitkára, Kraszlán István a minisztérium Köznevelési Nemzetiségi Főosztályának nemzetiségi főtanácsadója, Heinek Ottó a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke, Dr. Sitányi László a Dél-Dunántúli Regionális Ügynökség ügyvezetője és Nagy Csaba Pécs MJV alpolgármestere. A köszöntők után Englenderné Hock Ibolya intézményvezető mutatta be a fejlesztést, amit az elkészült épületegyüttes bejárása követett.

A komplex intézményfejlesztés kiterjedt az óvodai nevelésre és az iskolai oktatásra, építési beruházásból, eszközbeszerzésből és szakmai programból állt.

Az iskolaközpont általános iskolai épületszárnyának infrastruktúrája elavult, jelentős felújításra szorult. A fejlesztés célja az épületek biztonságos és gazdaságos működtetésén túl a szakmai munka feltételeinek javítása volt, ennek érdekében az általános iskolai épületszárny teljes felújítása mellett egy 3 szaktanteremből álló módszertani központ és egy új aula épült, megvalósult az épületszárny akadálymentesítése is. Az építési beruházás összköltsége 375 millió Ft, a szakmai munkát támogató eszközbeszerzés meghaladja a 13 millió Ft-ot.

MG_1794-2

A Dugonics utcai óvodában gondot jelentett a túljelentkezés és a szakmai munkát támogató helyiségek hiánya. A probléma megoldása érdekében az épület felújítása mellett, egy új csoportszoba, fejlesztőszoba és tornaszoba is kialakításra került, az épület a fejlesztést követően akadálymentesen használható. Az óvodai beruházás összköltsége 118 millió Ft, a szakmai munkát támogató eszközbeszerzés költsége 5 millió Ft volt.

A projekt szakmai célja a nyitott oktatási formák és reformpedagógiai módszerek alkalmazásának további térnyerése, a környezettudatosság és egészségnevelés, valamint az óvodai nagymozgás fejlesztés, testnevelés, amelyben az intézmény szakmai együttműködő partnere a PTE óvodája.

Bővebb információ >>>

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2019 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo