Első felszólalás német nyelven a Parlamentben

Forrás: Zentrum

Az Országgyűlés 2014. június 30-án – a Magyarországi nemzetiségek bizottságának javaslatára – egyhangúlag elfogadta a nemzetiségi választásokat érintő módosításokat. A nemzetiségek jogairól szóló, valamint a választási eljárási törvény módosítását – amelyet Fuzik János nemzetiségi bizottsági elnök, szlovák nemzetiségi szószóló nyújtott be a Háznak – a képviselők egyhangúlag, 155 igen szavazattal fogadták el.

ritter

A vitában Ritter Imre német nemzetiségi szószóló német nyelven szólalt fel. Azt ígérte, hogy a nemzetiségek bizottsága hallatni fogja a hangját a következő négy évben, és előterjesztik majd a nemzetiségeknek fontos törvénymódosításokat.

A német nemzetiségi szószóló 2014. július 2-án a Kossuth Rádió 180 perc c. műsorában beszélt a nemzetiségi választásokat érintő módosításokról, illetve beszámolt a Magyarországi nemzetiségek bizottságágának eddigi munkájáról. Kiemelte, hogy előzetes várakozásait messze felülmúlta a fogadókészség a magyar politika részéről és már számos olyan érdemi tárgyalás zajlott a döntéshozókkal, amelyek a nemzetiségek ügyét szolgálják.

A riport meghallgatható a Médiatárban >>>
(Az oldalon válassza a 180 perc c. műsor linkjét, majd a 2014. július 2-i adást. A riport 2 óra 18 perc 20 másodpercnél kezdődik.)

Korábbi hírünk a nemzetiségi választásokkal kapcsolatos módosításokról itt olvasható >>>

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2019 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo