Adventi ünnepség és díjátadó a Fővárosi Német Önkormányzatnál

Forrás: Zentrum

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

A Fővárosi Német Önkormányzat minden decemberben megrendezi adventi ünnepségét, amelyen Budapest nemzetiségi és kéttannyelvű gimnáziumainak és iskoláinak diákjai a színpadon bizonyíthatják tehetségüket, valamint átadják a Budapest Németségéért díjat. Ahogy a korábbi években, idén is az Önkormányzat Akadémia utcai székhelyén tartották a rendezvényt.

IMG_7407

Az ünnepség egyúttal az októberben megválasztott fővárosi német nemzetiségi önkormányzatok első hivatalos találkozója volt, lehetőséget biztosított tagjainak, hogy könnyed légkörben megismerkedjenek és eszmét cseréljenek egymással.

photo

Az estet a Fővárosi Német Önkormányzat elnöke, Bárkányi Judit moderálta. A délután első programpontja a Budapest Németségéért kitüntetés átadása volt. A díjat ebben az évben a Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ nyerte el. Bárkányi Judit bemutatta az idén 10 éves jubileumát ünneplő intézményt, méltatta annak érdemeit, különös tekintettel a modern média kisebbségi téren való alkalmazását illetően. Utalt a Zentrum.hu hírportálra és Facebook-oldalára, hangsúlyozta a Zentrum két hagyományos nagyrendezvénye, az Abgedreht! Magyarországi Német Ifjúsági Filmünnep és a Blickpunkt – Képek versenye jelentőségét. Kiemelte a Zentrum-Programme im HdU rendezvények sikerét, amelyeket a Zentrum a Magyarországi Németek Házában szervez, valamint a Magyarországi Németek Könyvtára információszolgáltató munkáját.

IMG_7537

A díjátadót követően a budapesti Német Nemzetiségi Gimnázium diákjai léptek színpadra betlehemes játékukkal. Az előadás dalait különösen szépnek találta a közönség, a fiatalokat hangos tapssal jutalmazták.

IMG_7426

Zenével folytatódott a program. A 13. kerületi Pannónia Általános Iskola fiatal zenésze tenorkürtjátékával varázsolta el a nézőket.

IMG_7437

Ezután a Német Nemzetiségi Gimnázium kórusa adventi és karácsonyi énekekkel fokozta az ünnepi légkört.

IMG_7441

Utolsó közreműködőként a gimnázium Kulturális Offenzíva nevű színjátszó csoportja lépett fel. Legújabb, humoros darabjukból adtak elő egy jelenetet. Az előadás vidám hangulatot teremtett.

IMG_7457

A műsor végeztével állófogadásra invitálták a vendégeket, közben Kaltenecker Gábor harmonikajátékával szórakoztatta a jelenlevőket.

Mayer István

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2017 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo