Szép, illatos, elgondolkodtató – Újbarki advent

Forrás: Zentrum

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Advent idején az újbarkiak évről évre összegyűlnek a templomban. A német nemzetiségi önkormányzat ezen alkalommal is megszervezte adventi koncertjét, melyre sokan összegyűltek. Idén a környék nemzetiségi dalköreit hívták meg. A Környei Német Dalkör Goór Józsefné vezetésével, a Felsőgallai Német Nemzetiségi Kórus Saltzer Géza karnagy vezetésével, valamint a Szári Népdalkör Speierné Szellman Anikó vezetésével fogadta el meghívásunkat és egy csokor karácsonyi dallal, templomi énekkel készültek erre a napra. Az újbarki Mária Nyugdíjas Klub dalos tagjai is megmutatták tudásukat. A megható programot a tökéletes szívről szóló elgondolkodtató történet egészítette ki, mellyel a megjelentek egy rövid időre elfeledhették a mindennapok és a karácsonyi készülődés stresszét.

Az adventi koncert után meggyújtottuk a második gyertyát az újbarki adventi koszorún. Évekkel ezelőtt jutott eszébe a nemzetiségi önkormányzatnak, hogy ha karácsonyfa álljon a falu közepén, évről évre felépül a betlehem, fel lesz díszítve az adventi koszorú. Álljunk meg egy pillanatra ebben a rohanó világban és a szentmise előtt vagy után gyújtsuk meg egy dal kíséretében a következő adventi gyertyát! Most már több éve így van ez. Aztán forralt bort vagy teát iszik kicsi és nagy, mert ilyenkor már hidegebbek a napok, jól esik a néhány perces ácsorgás után a forró ital, és a forralt bor illata hozzátartozik az ünnephez.

Kigyúlt a második gyertya, de a kultúrházban még várta a koncert résztvevőit egy kis meglepetés: két kiállítás. A meghirdetett mézeskalács-készítő verseny „termékei”, az illatozó mézeskalács figurák, házak és egy adventi koszorú szemet gyönyörködtető látvány voltak. A legkarácsonyibb mézeskalács Taksz Lilla és Taksz Blanka, a legdíszesebb Tóvári Klaudia, a legillatosabb Vindics Miklósné nevéhez fűződik. A másik kiállítás a nemzetiségi önkormányzat 20 éves munkáját mutatja be. Készült egy kiadvány is arról, hogy elődeink és a mostani generáció milyen munkát végeztek a falunkban. Mint sok településen az országban 1994-ben elsőként választott Újbarkon is nemzetiségi önkormányzatot a lakosság. Az első generáció lefektette a munka alapjait, segítette a kulturális csoportok fejlődését, ruhák vásárlását, kulturális értékek gyűjtését. A kiállítás a 20 év alatt megvalósult projekteket, ötleteket mutatta be. A számunkra legfontosabbak. A egykori tagoknak emléklapokat készítettünk, hogy megköszönjük számukra a nemzetiségi munkát.

Elértük célunkat, hogy a programmal a 2014-es év búcsúztatásához, a karácsonyi hangulat megteremtéséhez hozzájáruljunk. Egy pillanatra megálltunk, elgondolkodtunk a múltról, jelenről, jövőről. Az érzések, melyek a koncert és a rendezvény alatt eluralkodtak rajtunk, segítenek nekünk, hogy munkánkat tovább folytassuk. És tudjuk, hogy sok más önkormányzat ugyanígy folytatja tovább a munkát. Kívánunk mindnyájunknak békés karácsonyt és boldog új évet! Köszönjük a támogató segítségét mindenkinek.

P.K.

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2017 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo