Kényszermunka a Szovjetunióban: filmvetítés és beszélgetés az MNH-ban




Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

2015 az elhurcoltak emlékéve. Ennek alkalmából, a Zentrum-Programme im HdU rendezvénysorozat keretében január 28-án a Magyarországi Németek Házában bemutatták az Idegen ég alatt című dokumentumfilmet, amelyben az egykori foglyok leszármazottai keresték fel a munkatáborok helyszínét. A vetítést beszélgetés követte a film egyik alkotójával, Dr. Havasi Jánossal.

IMGP3060

A program elején Mayer István, a Magyarországi Németek Könyvtára könyvtárosa rövid történeti áttekintést adott a malenkij robotról. Csak a magyarországi németek közül mintegy 60 000 főt hurcoltak el, egynegyedük-egyharmaduk sosem tért haza. A túlélők nem beszélhettek az átéltekről, sokaknak még magyarországi lágerekben is dolgozniuk kellett, mielőtt hazatérhettek volna.

IMGP3033

Havasi János és Jurkovics János a program során levetített Idegen ég alatt című filmje azt mutatta be, ahogy utazók egy csoportja bejárta az Ural-vidéket, és meglátogatta az egykori hadifogolytáborokat és emlékhelyeket. Különösen megható volt, amikor a táboroknál ill. a tömegsíroknál a hozzátartozók az egykori kényszermunkásokra emlékeztek és virágokat helyeztek el. A film egyúttal emléket állít az időközben elhunyt alkotóinak, Bencze Zsoltnak és Jurkovics Jánosnak is. Jurkovics János nagyapja Nyizsnij Tagilban halt meg a kényszermunka során. Az utazáskor megtalálták a temetőt, ahol nyugszik. Sajnos a sír pontos helyét nem sikerült megállapítani. A film egyik legfelemelőbb mozzanata volt, amint Jurkovics János a család nevében elhelyezte a nemzetiszínű szalagot az emlékművön.

A film után az est háziasszonya, Ambach Mónika, a Zentrum igazgatója bemutatta beszélgetőpartnerét. Havasi János diplomás jogász és újságíró. Újságírói pályafutása közben többek között volt A Helyzet cím folyóirat főszerkesztője, a Duna TV külföldi tudósítója, a 90-es évek végén az adó PR-igazgatója. 1999 óta az MTVA munkatársa. Jelenleg a külföldi kapcsolatokért felelős kabinetfőnök. A Hol sírjaik domborulnak? című műsor szerkesztője volt és a Háborús Keresőszolgálat internetes oldal egyik megalapítója, amely a világháborúk során eltűnt ill. elesett katonák felkutatásával foglalkozik.

Havasi maga is érintett: édesapja hadifogoly volt, édesanyját is kényszermunkára hurcolták a háborút követően. Hazatérése után nem beszélhetett megpróbáltatásairól, csak jóval a rendszerváltozást után számolt be fogságáról.

IMGP3029

A dokumentumfilm alkotója elmesélte, hogy a helyi lakosok barátságosan fogadták az utazókat. A háborúnak már régen vége, az oroszok és a kényszermunkások is sokat szenvedtek – vélik ők. Az utazók szemtanúkkal is találkoztak, akik még látták működni a táborokat. A bányákat időközben bezárták, a térségben alig van munka.

A munkatáborokról számos adat áll rendelkezésre, de ezek jelentős része nem nyilvános vagy nem köztudott. A szovjetek részletes nyilvántartást készítettek valamennyi fogolyról, illetve publikus a táborok pontos helye is, de nehezen hozzáférhetők az adatok. Több intézmény is foglalkozik a kényszermunkával, de munkájuk sajnos nem összehangolt.

IMGP3097

Havasi szégyenletesnek tartja, hogy a civil munkatáborok helyszínén és temetőiknél nincsenek magyar állam által állíttatott emlékművek: az emlékhelyeket a Német Hadisírgondozó Intézet vagy a megfelelő orosz intézmény tartja karban.

A kérdésre, hogy az ilyen utak hozzájárulnak-e a lelki sebek gyógyulásához, Havasi úgy válaszolt, hogy valamelyest hozzájárulhatnak, ugyanakkor megterhelőek a résztvevők számára. Hisz benne, hogy a transzcendencia is szerepet játszik, és megemlített egy sorsszerű találkozást egy szemtanúval, akivel véletlenül futottak össze, és tudta, hol vannak a magyar sírok.

Az este zárásaként bemutatták a Havasi János édesanyjával készített beszélgetéséből összeállított filmetűdöt, melyben az idős asszony beszélt arról, hogyan vitték el malenkij robotra és milyen volt az élet a táborban.

Mayer István

 

 

Ajánlott hírek