Magyarországi német sorsok: dokumentumfilmek és beszélgetés

Forrás: Zentrum

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

László Gábor két megrázó dokumentumfilmjét mutatták be március 25-én a Magyarországi Németek Házában. A Zentrum-Programme im HdU sorozat Auf dem Teppich (A szőnyegen) rovatában Ambach Mónika, a Zentrum igazgatója a filmek alkotójával beszélgetett.

IMGP4501

Rendkívül drámai és megrázó eseményeket mutattak be a rendezvényen levetített dokumentumfilmek is: mindkettő a magyarországi német történelem tragikus időszakaival foglalkozik. Az első, Ez volt a sorsom című Kápolnapuszta lakóinak a szovjet megszállók által elszenvedett megpróbáltatásairól szól, a második – az Isten veled hazánk! – a dunabogdányi kitelepítést dolgozza fel.

Kápolnapuszta Fejér megyében, Gánt közelében található. Ma kísértetfalu: csupán néhány rom emlékeztet a hajdani sváb községre. Végzete 1944-ben, a „felszabadító” szovjet csapatokkal érte el. Sok katona esett el a környéken és a falu utcáin vívott harcokban, de a legrosszabb még hátravolt: hidegvérű gyilkosságok következtek, az áldozatokat még eltemetni sem volt szabad. A filmben szemtanúk emlékeznek az akkori eseményekre. Valamennyiüknek el kellett hagyniuk szülőfalujukat: egyikük úgy nyilatkozott, a megéltek után már nem szeretne visszatérni. Ma mindössze egy 1993-ban állíttatott emléktábla emlékeztet a borzalmakra, de az egykori kápolnapusztaiak nem felejtik el azokat soha.

Ismét nagy volt az érdeklődés / Die Interesse war wieder groß

A két vetítés között az est háziasszonya a filmek keletkezéséről kérdezte a rendezőt. László Gábor elmondta, hogy neki is német felmenői vannak, mivel nagyszülei, akikkel gyerekként sok időt töltött, a bácskai Cservenkáról származtak. Amikor elkezdett filmeket készíteni, megállapította, hogy csupán kevés alkotás foglalkozik a magyarországi német sorssal. A Magyar Televíziónál, ahol ma is dolgozik, van egy dunabogdányi kollégája, ő hívta fel a figyelmét a dunabogdányi kitelepítés témájára. Kápolnapusztáról a Sírjaik hol domborulnak? című tévésorozatból hallott először.

IMGP4469

László Gábor több pályázaton is próbált pénzt szerezni a projektek finanszírozására, sajnos eredmény nélkül. Mivel az emlékezők életkora miatt az utolsó órákban vagyunk, a filmeket saját erőből, családja és barátai segítségével készítette el. Szabadideje nagy részét ennek a munkának szentelte. A forgatást megelőzően nem nagyon volt mód terepszemlékre és előzetes felkészülésre, ezért olykor rögtönözni kellett, például amikor egy dunabogdányi interjúalany az utolsó pillanatban lemondta a beszélgetést. Természetesen a rendezőt is megérintették a feldolgozott események, úgy fogalmazott, az utómunkálatok során egy másik világban élt.

A filmkészítő megkérte azokat, akiknek hasonló emlékei vannak a feltárt események időszakából, hogy jelentkezzenek nála hogy rögzítsék és – esetleg további filmek formájában – megőrizzék azokat a jövő számára.

IMGP4527

A beszélgetés után a program a több filmfesztiválon is bemutatott Isten veled hazánk! című dokumentumfilm levetítésével folytatódott. Az alkotásban megszólalók szerint Dunabogdányban sosem voltak konfliktusok a nemzetiségek között. A teljes kitelepítés másfél nap alatt ment végbe: 1947. augusztus végén 900 magyarországi németet vittek el a helységből. Mind a kitelepítettekre, mind az ittmaradottakra nehéz idők vártak. Előbbieket éhínség fenyegette és honvágy kínozta, utóbbiakat számos joguktól megfosztották. A vetítésen jelen volt voltak ketten a film szereplői közül is. Perczel Rudolfné, akit kitelepítettek, majd 1989-ben visszatelepült Magyarországra, beszámolt arról, hogy Németországban mindig nosztalgiával gondolt magyar hazájára, iskolai dolgozataiban, ha lehetséges volt, mindig Magyarországról írt. Bonifert Ferenc, akinek családja nagy részének el kellett hagynia otthonát, szerint hibás dolog kitelepítésről beszélni: az elűzötteket valójában a hazájuktól fosztották meg.

Mayer István

(A filmek megtalálhatóak a Magyarországi Németek Könyvtárában.)

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2019 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo