A Lenau Ház „treffpont“ lesz



Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

A Lenau Házat fiatalok számára is vonzóvá tenni. Ezzel a céllal indult februárban a hétfőnkénti „Sprachcafé“ fiatalok és fiatal felnőttek számára. Második lépésként március 27-én és 28-án ezt az alapötletet gondoltuk tovább.

P1100041

Egy kétnapos workshop keretén belül a fiatalok lehetőséget kaptak, hogy a Lenau Ház dolgozóival közösen ötleteket és kívánságokat gyűjtsenek, majd pedig kidolgozzanak egy koncepciót. A rendezvényt Sandra György ifa-kultúrmenedzser kezdeményezte, melyre Katrin Schramm előadót hívta meg Németországból.

Összesen 19 középiskolás és egyetemista, illetve néhány Pécsett dolgozó németországi önkéntes fiatal vett részt a találkozón, így a továbbképzésre egy rendkívül vegyes csapat jött össze.

1

Egyetlen dologban azonban kezdettől fogva egyetértett minden résztvevő: Egy olyan helyet kell létrehozni, ahol lehetőség van a német nyelvtudás fejlesztésére és aktív gyakorlására szórakoztató környezetben. Így olyan kívánságok fogalmazódtak meg többek között, mint közös kirándulások, beszélgetések német nyelven különböző témákról, mint például a zene és a filmek, közös főzések és karaoke-estek és egy közös konyhakert létrehozása.

7

Játékos módon, lépésről lépésre kerültek kidolgozásra az ötletzsákból a különböző célok. A fiatalok azonban nemcsak a helyszín koncepcióján dolgoztak, hanem a külvilág felé való kommunikáció is a vita tárgyát képezte. Itt szárnyra kapott a résztvevők kreativitása: elkészült az ifjúsági klub számára többek között egy új név, új logó, egy új Facebook-oldal és még egy rövid imázsfilm is! Emellett új szórólap- és plakátötletek, illetve további javaslatok is feljegyzésre kerültek, amelyekkel az ifjúsági klubot még ismertebbé lehet tenni.

10410236_1597711190473090_7744997898128529298_n

Két izgalmas és intenzív nap után megszületett a Lenau Ház alagsorában a „treffpont.“ A név a német „Treffen“ (találkozni) és a magyar „pont“ szóból tevődik össze. Ezzel a résztvevők a magyar és a német kultúra közötti kapcsolatot szerették volna kihangsúlyozni. Rendszeres találkozók és közös rendezvények vannak tervbe véve.

Kiváncsi lettél? A Facebook-oldal itt található >>>

Sandra György

Ajánlott hírek