„Bemutatkozunk” – Projektnapot tartottak Száron

Forrás: Zentrum

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

2015. szeptember 5-én került megrendezésre a „Bemutatkozunk!” c. projektnap Száron. Ez a You.Pa-program második moduljának képezte részét, melyen én is részt veszek. Mivel ezt a feladatot már teljesítettem, könnyebb az utam a docens minősítés megszerzéséig.

11953574_1222119934480182_3570014278034509347_o

A projektem célja az volt, hogy továbbadjam azokat az ismereteket, melyeket már eddig elsajátítottam a You.Pa program során. A választott témáim a konfliktuskezelés, a prezentáció és a média voltak, mivel ezek a mindennapokban is fontosak és hasznosak lehetnek. A résztvevők többsége a tánccsoport tagjai közül került ki, majdnem mindegyikük tagja az Archiváló Bizottságunknak is, így ezt a napot egyfajta továbbképzésnek is felhasználhattuk.

A napot a projekt bemutatásával kezdtem, ezután a részvevőkre hárult a nagyobb rész. Az első program az ismerkedős játékok voltak. Ezek meg is mutatták, hogy egy régi ismeretség még nem jelenti azt, hogy mindent tudunk a másikról. A bemelegítő feladatok jó hangulatot teremtettek a legnehezebbnek vélt témának: a konfliktuskezelésnek. A fiúk-lányok mégis nagy örömüket lelték benne. Megismerték a készségeiket és megismerkedtek a moderációs kártyákkal valamint a flipchartpapírokkal.

11947850_1222119907813518_1238791111553601778_o

Mielőtt az ebédszünet kezdetét vette volna, egy új témát nyitottunk, amely a prezentáció volt, méghozzá mindenféle kontextusban. Mókás szituációs játékokat játszottunk és gyakorlatokat csináltunk, ahol a csoport gyakorolhatta az előadásmódot, az önprezentációt és a magabiztosságot.

Délután a média került a középpontba. Angyal Bálint, a Táncos Újság főszerkesztője tette nálunk tiszteletét vendégelőadóként és mesélt arról, hogy hogyan készül a Saarer Tanzgruppe újsága. Itt kötetlen beszélgetés alakult ki a tánccsoport médiával kapcsolatos jövőéről. Itt tettem említést a Zentrumról, ami jó példa lehet számunkra, hiszen egy jól működő, kétnyelvű portált működtetnek, ami követendő lehet számunkra. A kétnyelvűség nagy problémája a magyarországi német szervezeteknek, de a jövőnk az utánpótlásunkban rejlik.

11875252_1222119924480183_8409407761586131521_o

Elmondhatom, hogy egy sikeres napot tudhatunk magunk mögött, és a visszajelzésekből megtudhattam, hogy lenne igény további ilyen alkalmakra. Mindig jó látni, ha a fiatalok ilyen aktívak és lelkesek.

A rendezvény a Német Szövetségi Belügyminisztérium támogatásával az Otto Benecke Alapítványon keresztül valósulhatott meg.

11952768_1222120091146833_6093227195869105406_o

Nagy Viktória

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2019 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo