Fata Márta (szerk.): „Die Schiff’ stehn schon bereit”

Forrás: Bibliothek.hu
Rendszeresen megjelenő könyvajánlónkért:
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Ulmmal, a bajor kisvárossal, a Duna menti svábokkal összefüggésben leginkább az „ulmi dereglyékre” asszociálunk, azaz azokra a hajókra, amelyekkel az egykori betelepülők a Kárpát-medencébe érkeztek. Ez a kötet a város a magyarországi kivándorlásban játszott szerepét vizsgálja.

vonulm360

A 2008-ban Tübingenben rendezett konferencián alapuló kiadványban nyolc tanulmány kapott helyet. A szerzők a Duna menti sváb történelem neves kutatói, csak néhány nevet kiemelve: Fata Márta, Henrike Hampe és Horst Fassel.

Mindegyik tanulmány más megközelítésben foglalkozik a témával, például hogy hogyan működött üzletként a kivándorlás vagy milyen hasonlóságok figyelhetők meg az óhazai és a magyarországi ünnepek között. A szövegek bizonyítják Ulm kulcsszerepét a kolonizációban.

A könyvet azoknak ajánljuk, akik bővíteni szeretnék a betelepülésről szóló tudásokat.

Fata Márta (szerk.): „Die Schiff’ stehn schon bereit” („A hajók készen állnak”)
Stuttgart : Kohlhammer, 2011.
Forschungen zur Geschichte der Stadt Ulm
Reihe Dokumentation, 13.
142 o. : ill.
Nyelv: német

Az ajánlóinkban szereplő könyvek megtalálhatók a Magyarországi Németek Könyvtára gyűjteményében. További információ: info@bibliothek.hu

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2017 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo