Ritter Jánosék, a nagyárpádi sváb zenészek
Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát
PÉCS | Ha Nagyárpádon azt mondom, hogy Ritterék, a helybeliek rögtön rávágják: az a „sramlizenész” család. Legyen az sváb lakodalmas, vagy fúvószenei koncert a vasárnapi nagymisén, Ritter Jánosékra mindig lehet számítani. Az Ércbányász Fúvószenekar koncertmesterével a zenész dinasztia születéséről, a muzsikus szenvedély átöröklődéséről beszélgettünk.
– Errefelé már a bölcsőben is mindenki fúvószenét hallgat?
– Legalábbis a mi családunkban. Apám vett először fúvós hangszert a kezébe úgy 75 évvel ezelőtt, aztán a hatvanas években az uránbánya fúvósai közé került, s én is ott masíroztam a nyomukban, amikor csak felléptek. 43 éve pedig magam is klarinétos lettem az együttesben, s engem is mindig buzdítottak a közönség soraiból a gyerekeim. Később közülük ki szaxofonnal, ki kürttel, ki trombitával állt be a csapatba, s ma már az unokám is azért gyakorol, hogy átvegye a stafétabotot.
– Mikor volt a családi csúcs?
– A kilencvenes években volt olyan időszak, amikor heten játszottunk egyszerre az Ércbányász Fúvószenekarban. Akkoriban a kisebb fellépéseken az együttes harmadát családilag mi állítottuk ki. Apámmal az élen, ő sajnos már nem él, a bátyámmal, aztán jómagam és a gyerekeink. Megjegyzem, a sramlizene a vérünkben van. Szinte egy hétvégén sem pihenünk, legtöbbször lakodalmakban fújjuk. A családi együttesünk azonban már szétszéledt, különböző formációkba és szerte a világba: a gyerekek közül többen is Németországban muzsikálnak.
– Ritteréknél mindenki a sváb zenéből él?
– Szó sincs róla, senki nem hivatásos zenész közülünk, ez csak a hobbink, de nevezhetjük nemzetiségtudatnak is. Azért én még nyugdíjasként is évente úgy negyven hétvégén eljárok muzsikálni, vagy az Ércbányászba, vagy esküvőkön, s időnként a nagyárpádi templomba is. Legutóbb például a családból harmadmagammal a vasasi fúvósokat erősítettük egy erdélyi koncertturnén. Mindemellett igazi kétkezi munkáscsalád vagyunk, akad köztünk asztalos, fűtésszerelő, esztergályos, üveges, autószerelő is. Sőt, éppen az az én nagy álmom, hogy egyszer valaki legyen már végre profi muzsikus a fiatalok közül.
– Koncertmester a fúvósoknál. Ez pontosan mit jelent?
– Én adom meg mindenkinek az alaphangot mindenféle értelemben, továbbá ügyelek a zenei tisztaságra, a minőségre. Emellett természetesen magam is fújom a klarinétot és időnként szaxofonozom is.
– Mi fér még bele ennyi fúvós elfoglaltságba?
– Ahogy egy jó bányászhoz illik, kikapcsolódásképpen tavaly vettem egy kertet Nagyárpád határában, ahol ápolgatom a gyümölcsfákat, és kapálom a szőlőt. No jó, némi borom is lesz belőle!
Napjainkban is heten zenélnek
Ritter János 1956-ban született Nagyárpádon. Az 500-as szakképzőben tanult, 1974-től a Mecseki Ércbányászati Vállalat Ércdúsító üzemében dolgozott esztergályosként, nyugdíjazásáig, 1997-ig. 1972-től az Ércbányász Fúvószenekar tagja, a koncertmester klarinéton és szaxofonon játszik, s öt éven át tanított is Lippón zeneiskolásokat. Felesége, Gizella a Pécsi Kesztyűgyárból ment nyugdíjba, két gyerekük van, János (35) klarinéton és szaxofonon játszik, Szilvia lányuk (32) trombitás. Ritter János bátyja, József szárnykürtös a zenekarban, harmonikás a lakodalmakban, a nagyfia, József tenorkürtös és harsonás, a kisebbik, Tamás ütős, az ő fia pedig gitározik.
Mészáros B. Endre (Dunántúli Napló)
