FőhírFolyamatban a több száz milliós fejlesztések

Folyamatban a több száz milliós fejlesztések

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Beszámoló a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata legutóbbi közgyűléséről

A pénzügyek tekintetében nyugodt és kiegyensúlyozott, egyébként pedig meglehetősen eseménydús volt a 2015-ös év – hangzott el a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (MNOÖ) 2016. április 16-i közgyűlésén. A hazai németség legfőbb grémiuma elfogadta az előző esztendő szakmai és pénzügyi beszámolóját. A közgyűlés tagjai azt is megvitatták, hogy mely települési német önkormányzatoknak javasolt oktatási intézményeket saját fenntartásba venni, emellett pedig szó esett a városlődi Iglauer Park ifjúsági tábor tervezett felújításáról és a szekszárdi Magyarországi Német Színház (DBU) már folyamatban lévő, teljes körű rekonstrukciójáról is.

1

Tavaly is kiegyensúlyozott gazdálkodás jellemezte a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatát, jóllehet nagyszabású események és beruházások tarkították az elmúlt évet. Azok közül is kiemelendő, hogy az MNOÖ fenntartásába vette a fővárosi Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégiumot. Az intézményátvétel zökkenőmentesen zajlott – erről az országos önkormányzat elnöke számolt be a közgyűlésnek. Heinek Ottó hangsúlyozta, az MNOÖ a következő tanévtől bizonyos racionalizálásokat tervez az iskolában annak érdekében, hogy az még hatékonyabban és gazdaságosabban tudjon működni. Ugyancsak az előző esztendőben kezdődött esett a DBU – immár saját tulajdonban lévő – épületegyüttesének teljes körű felújítása. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától érkezett 200 milliós támogatással megvalósuló munkálatok az elnök szerint a vártnál is gördülékenyebben zajlanak, a 2016/2017-es évad első darabját – a tervek szerint a Bölcs Náthánt – már a megújult falak közt mutathatja be a színház – mondta Heinek Ottó.

3

A közgyűlés a német nemzetiség kulturális autonómiájának bővítése jegyében újabb települési német önkormányzatoknak adta hozzájárulását ahhoz, hogy azok összesen hat nevelés-oktatási intézményt vegyenek át a KLIK-től. Ezzel a következő tanévtől már 45-re emelkedhet azoknak az iskoláknak és óvodáknak a száma, amelyeket német nemzetiségi önkormányzatok tartanak fenn. – Az intézményfenntartásnak ez a formája nemcsak kedvezőbb finanszírozást jelent: a német önkormányzatok az intézmények átvételével felelősséget vállalnak a jövő nemzedékeinek neveléséért – hangsúlyozta Heinek Ottó.

2

Krein Péter ügyvezető a közgyűlés előtt a városlődi Iglauer Park nagyszabású felújítási projektjéről beszélt. A festői Bakonyban található ifjúsági tábor renoválása már régóta esedékes: a régi faházakat újakra kell cserélni, az ebédlő bővítésre szorul, és magára a parkra is ráfér már a megszépülés. Az országos német önkormányzat és a Városlőd Község Önkormányzata közös tulajdonában lévő Iglauer Park rekonstrukciójára az Emberi Erőforrások Minisztériuma 90 millió forintos támogatást biztosított, a Német Szövetségi Belügyminisztérium (BMI) kilátásba helyezett támogatása azonban sajnos egyelőre még várat magára. Jelenleg a leginkább megfelelő építési terv kiválasztása zajlik. A tulajdonosok hangsúlyozták: sem a tábor profilján – tudniillik, hogy főleg iskolai osztályokat, kirándulócsoportokat, természetkedvelő turistákat várnak -, sem pedig annak befogadóképességén nem kívánnak változtatni; a felújítás célja sokkal inkább az, hogy a szálláshely korszerűbbé, igényesebbé és kényelmesebbé váljon. A felújítási munkák a tervek szerint már ez év szeptemberében megkezdődhetnek, és ha minden jól halad, 2017 végére be is fejeződhetnek.

4

Az MNOÖ közgyűlése németországi támogatásokról is döntött. A Német Szövetségi Belügyminisztériumtól érkező mintegy 30 ezer eurós keretből összesen 55 hazai német kultúrcsoport felszerelése bővülhet; a BMI 2.810 eurót szán tíz német nemzetiségi intézmény, illetve szervezet régiókon átívelő kapcsolatainak elősegítésére; emellett pedig újabb négy német nemzetiségi önkormányzat gazdagodhat egy-egy kisbusszal az Étel kerekeken elnevezésű projekt keretében.

5

Az ülésen szó esett továbbá a nemzetiségek állami támogatásáról is: Ritter Imre bemutatta a Nemzetiségek Parlamenti Bizottságának 2017-es költségvetési igényeit. A német nemzetiségi szószóló hangsúlyozta, ha az Országgyűlés elfogadja a tervezetet, akkor a jövő esztendőben az ideinél több pénz jut a nemzetiségeknek. Ritter Imre elmondta, már hamarosan kiderül, sikerül-e keresztülvinni az elképzelést, a parlament ugyanis még a nyári szünet előtt tervezi megszavazni a jövő évi költségvetést.

teszt

teszt

35 éves barátság: Jubileumot ünnepelt Tarján és Staufenberg

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

Búcsú Brennbergbányán és Nagynyárádon

Az MNOÖ „Rund um das Jahr, rund um Land” elnevezésű projektjének keretében egy nagynyárádi delegáció 2026 augusztusában kétnapos látogatásra utazott Brennbergbányára, hogy megismerkedjen a búcsúfa felállításának hagyományával.

A kisebbségi nyelveknek a digitális jövőben is erőteljesen hallatni kell a hangjukat

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

Schlepp Ferenc: Agostyán község története 1733-2004-ig

Egy kiadvány azoknak, akik család- és helytörténeti témák iránt érdeklődnek vagy egyszerűen Agostyán, illetve környékének múltjával ismerkednének meg.

Georg Mertin: Die Hemdvermesser

A három generáción átívelő családtörténet cselekménye a magyarországi Perbáltól egy hesseni kis falun és egy egyetemi város világán keresztül egészen Párizsig vezet.

Gábor Kerekes: Der steinige Weg. Studien, Porträts und Interpretationen zur modernen ungarndeutschen Literatur

A kötet átfogó és tudományosan megalapozott képet nyújt a modern magyarországi német irodalom fejlődéséről, tematikai gazdagságáról és legfontosabb alkotóiról.