Jó személyes kapcsolatok kialakítása és hatékony együttműködés

Forrás: Zentrum
Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

A Magyarországi Német Fiatalok Közösségénél új irodavezető dolgozik. Az alábbiakban olvashatják Radóczy Károly bemutatkozását.

Radóczy Károly vagyok. Nagy örömömre szolgál bejelenteni, hogy én lehetek a GJU irodavezetője. Szeretnék röviden bemutatkozni. Sokaknak ismerősen csenghet a nevem, hiszen az utóbbi 2 évben sok GJU-rendezvényen megfordultam.

P1010100 (1)

2013-ban Surman-Majeczki Martinnal közösen megalapítottuk a Hartyáni Sváb Fiatalok Baráti Körét, amelynek azóta én vagyok az elnöke. Egy évvel később beléptünk a GJU-ba és azóta aktívan részt veszünk minél több rendezvényen. 2015-ben nálunk volt a közgyűlés és az adventi rendezvény, amelyeken nemcsak a helyszínt biztosítottuk, hanem aktívan kivettük a részünket a szervezésből és a lebonyolításból is.

Nagyon jó kapcsolatot tartunk az északi régióban a GJU baráti körökkel, és törekszünk arra, hogy mindig újabb települések fiataljait felkeresve bevonjuk őket is az ifjúsági szervezetbe. Dunaharaszti, Pilisszentiván, Zsámbék, Pusztavám és Budapest fiataljaival gyakran szervezünk közös programokat. 2015-ben közös májusfa állítás és számos bálozás jellemezte az együttműködést, és az év végén szerveztünk egy nagy buszt, hogy közösen utazhassunk Véméndre az előszilveszteri bulira.

2016-ban rendeztünk egy regionális húsvéti bált több mint 100 GJU-s vagy GJU közeli fiatal részvételével, és az idei Újhartyánon tartandó előszilveszteri buli lebonyolítását is ilyen jellegű regionális együttműködéssel tervezzük megvalósítani.

Láthatjátok, hogy az elmúlt időben életemnek egy nagyon fontos részét képezte a GJU, éppen ezért nagyon örültem, hogy megkaptam a lehetőséget, hogy főállásban foglalkozhassak a közös ügyünkkel. Mérnökként végeztem az egyetemen, mégis a közösségi munka volt az, ami mindig is igazán vonzott.

Remélem, hogy személyemben egy olyan irodavezetőt ismerhettek meg, aki elhozza a GJU-ba azt a stabilitást, amire aztán könnyen lehet építeni. Minden erőmmel azon vagyok, hogy az irodai háttérmunkába a lehető leggyorsabban beletanuljak, és átlássam annyira a rendszert, hogy abból a legtöbbet tudjuk kihozni, és minden programunk sikeres legyen.

Ezenkívül nagy hangsúlyt fogok arra fektetni, hogy jó személyes kapcsolatot alakítsak ki veletek és hatékonyan tudjunk együtt dolgozni. Az eddigi tevékenységem az északi régióban pont azért volt olyan sikeres, mert igazi barátságokat tudtunk kötni, ahol mindkét fél szívvel-lélekkel tudott tenni az éppen aktuális projektért és egymásért.

Szerencsére a GJU már rendelkezik egy jó szervezőcsapattal, az elnökség a multiplikátorok és az önkéntesek támogatásával nagyon sokat dolgozik a programokon. De egy jó rendezvényhez a szervezőkön kívül szükség van a lelkes résztvevőkre is!

Azt szeretném, ha olyan irodavezető lehetnék, akihez bátran fordultok a kérdéseitekkel, problémáitokkal, ötleteitekkel vagy motiváló élményeitekkel. Fel fogom venni a kapcsolatot a baráti körök vezetőivel, szeretném, ha szorosabbra tudnánk fűzni az együttműködést, és mindig sok érdeklődő lenne a közös programokra, hiszen ezek azok a lehetőségek, ahol igazán össze tudunk tartani.

Köszönöm a figyelmet, hajrá mindenkinek a tervei megvalósításához!

Üdvözlettel:

Karesz

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2020 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo