Minden ott maradt…

Forrás: Zentrum

2016. december 1., csütörtök, 19.00 óra
Magyarországi Németek Háza (1062 Budapest, Lendvay u. 22.)

prominoritate_lapbemutato

A Pro Minoritate negyedéves kisebbségpolitikai folyóirat 2016. nyári száma a németek elűzetésének 70. évfordulójához kapcsolódó tanulmányokat tartalmaz. A lapszámot a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a pécsi Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában Alapítványi Tanszék közösen adta ki.
A kiadvány párhuzamosan mutatja be a régió németségének második világháború utáni helyzetét, a velük szemben alkalmazott állami repressziót: Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Magyarországon és Romániában. A középpontban az a kérdés áll, hogy a régió német közösségei a második világháborút követően hogyan váltak teljesen jogfosztottakká.

Köszöntőt mond:
Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke

A folyóiratot, illetve a lapszámot bemutatja:
Tóth Ágnes, a lapszám vendégszerkesztője
Kósa András László, főszerkesztő

02

Ezen az esten nyílik meg Vajda Ferenc Attila Malkotsch c. fotókiállítása is. A fotográfus évekig fényképezte a templom és a temető „változását” Malcociban (németül: Malkotsch).

A Duna-deltában fekvő települést 1843-ban alapította 25 német család. Az első katolikus német település volt Dobrudzsában. 1940-ben Hitler parancsára a Heim ins Reich mozgalom kapcsán 1100 személyt telepítettek innen Németországba. A faluban ott maradt minden: házak, templom, iskola, temető. Ma már csak a katolikus templomon és a temetőn látszik a német múlt, minden mást „átvett” a román közösség.

Dobrudzsai vándorlásaim során 2007-ben olyan helyet fedeztem fel, amely számomra megváltoztatta a közösség fogalmának jelentését: Hogy születik meg? Hogy él? Hogy tűnik el egy közösség? Mi marad utána? Nagy üresség, amelyet a templom, az iskola és a temető – a közösség szimbólumai – nem tölthetnek be”. (Vajda Ferenc Attila)

A kiállítást Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke nyitja meg Vajda Ferenc Attila fotográfus jelenlétében.

A rendezvény nyelve: magyar

A rendezvényhez kapcsolódó Facebook esemény >>>

〰〰〰〰〰

Szervező:
Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár (Zentrum)

Partner:
Pro Minoritate Alapítvány
PTE Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában Alapítványi Tanszék 

Támogatók:
Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet
Magyarországi Németek Országos Önkormányzata
EMMI EMET logók
Emberi Erőforrások Minisztériuma – Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (NEMZ-KUL-16-0231)

screen-shot-2016-11-18-at-10-50-39

 

 

 

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2017 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo