Köhlerné Koch Ilona az idei Perczel-díjas

Forrás: Zentrum

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

A magyarországi németek kultúrájának, identitásának megőrzése, valamint a közéletben kifejtett példaértékű, lelkiismeretes tevékenysége elismeréseként Perczel-díjat adományozott a képviselő-testület Köhlerné Koch Ilonának, amit a városi ünnepségen vehetett át a Bonyhádi Német Önkormányzat elnöke Filóné Ferencz Ibolya polgármestertől.

img_0091

A szép hagyományt folytatva, idén is Tóth Marián, a város felvidéki testvértelepülésének: Tardoskedd polgármestere mondott beszédet az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulóján rendezett ünnepségen. A Völgység Talentuma-díjakat is a programon adták át a tehetséges bonyhádi fiataloknak. Ezúttal Böndör Dániel, Gergely Bence, Havasi Kristóf János és Takács Péter György részesült elismerésben. A Vörösmarty Színjátszó Kör műsorát követően a Völgység Néptáncegyüttes produkcióját kísérhették figyelemmel a jelenlévők, akik ezt követően a Rády József Huszárbandérium és a Magyar Nemzetőrség kíséretével a Kálvária-dombra vonultak, hogy ott Bodai Barna szavalata után leróják tiszteletüket Perczel Mór honvédtábornok sírjánál.

Köhlerné Koch Ilona Perczel-díjas méltatása

Köhlerné Koch Ilona 1963. február 5-én született Szekszárdon. Mórágyon, német nemzetiségi családban nevelkedett. Származása, a családjában, lakóhelyén élő dialektus, a német anyanyelvűség meghatározó hatással voltak életútjára. Nagypapája lábán tanulta meg az első tánclépéseket – nyilatkozta egyszer. Gyermekkorától megragadta és végigkísérte eddigi életét a német tánckultúra. Szülőfalujában és a családja körében szerzett élményei jelentősen hozzájárultak későbbi pályafutásához.

Általános iskolai tanulmányait Mórágyon végezte, érettségi vizsgát a bátaszéki II. Géza Gimnáziumban szerzett 1981-ben. Ezt követően a Mőcsényi Községi Közös Tanács igazgatási előadója és anyakönyvvezetője volt.

Időközben elvégezte a táncoktatói tanfolyamot, 1976-ban alapító tagja a mórágyi tánccsoportnak, amelynek később művészeti vezetője lett. A kisdorogi „Blaue Enzian” német tánccsoport művészi vezetőjeként is tevékenykedett.

A Mórágyi Német Nemzetiségi Tánccsoportot bonyhádi zenészek kísérték, ily’ módon ismerkedett meg férjével, Köhler János építésszel, aki családi vállalkozásuk cégvezetője volt 2015 novemberében bekövetkezett haláláig. Ilona is a családi vállalkozásban dolgozott férje mellett.
A házaspárnak három gyermeke született. Lányuk, Adrienn orvosi pályára készül, az iker fiúk, János és Péter, édesapjuk nyomdokaiba lépve, az építőiparban tevékenykednek.

Az 1987-ben alapított Gyermektánccsoport vezetését Köhlerné Koch Ilona 1988-ban vette át. Irányítása alatt a kis létszámú csoportból alakult ki a mára 85 főt számláló tánc-egyesület, amely több generációt fog össze – az óvódás korúaktól egészen a fiatal felnőttekig.

Gyűjtő munkájának köszönhetően több szokást dolgozott fel és állított színpadra. Ezek közül kettő koreográfia arany minősítésben, kettő Fesztiváldíjban és Gála díjban, egy pedig Nívódíjban részesült.

Ilonka a munkájában nem ismer nehézséget. Megold minden akadályt, szabadidőt, energiát és pénzt áldoz a magyarországi német kultúráért.

Jó kapcsolatokat ápol a német partnertelepülésekkel, különböző szervezetekkel és kitelepített családokkal.

Kiállításokat, találkozókat, tánctáborokat, külföldi utakat, fesztiválokat szervez (a Sommerfest megvalósítása is a nevéhez fűződik). A magyarországi németség tárgyi emlékeit is gyűjti, ezekből értékes tárlattal rendelkezik. Több alkalommal segítséget nyújt a diplomamunkát készítőknek. Pályázatokat ír, így is segíti az egyesület és az önkormányzat működését.

10 éven keresztül a Vörösmarty Mihály Művelődési Központtal közösen Országos tánctábort szervezett, amelyre a határon túlról is érkeztek hagyományőrzők.

Mindig mellette állt és támogatta családja, hiszen ezt a tevékenységet munka mellett ilyen szinten csak támogatás mellett lehetett elvégezni. Férje több tánc zenei anyagát állította össze és számtalanszor kísérte a hagyományőrzőket harmonikájával.

A táncosok nem csak országhatáron belül, hanem azon kívül is öregbítették, illetve öregbítik városunk hírnevét – rendszeresen részt vesznek német testvérvárosaink – Wernau, Hochheim, Treuchtlingen – rendezvényein. És a magyarországi német, valamint a magyar kultúra „nagyköveteiként” már többször léptek fel Európa különböző országaiban is.

Köhlerné Koch Ilona 2002 óta tagja a Bonyhádi Német Önkormányzatnak. Az első 4 évben alelnökként, 2006 óta pedig annak elnökeként tevékenykedik. 2006 óta tagja a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának.

2007 óta társszerkesztője és kiadója a Bonnharder Nachrichten német nyelvű újságnak, amelyben a bonyhádi és a völgységi német vonatkozású programokról, eseményekről számolnak be. Az újságot Magyarországon kívül Európa német nyelvterületén, sőt, Amerikában is olvassák.

2008-ban a Landesratban – Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Szövetségében a tánc-szekció alelnökévé választották.

A Tolna Megyei Német Önkormányzatok Szövetségének alelnöke, valamint a bonyhádi Értéktár Bizottság tagja.

Az ő irányításával valósul meg minden év januárjában az Elhurcoltak napi megemlékezés, amelyen a Szovjetunióba kényszermunkára ítélt völgységi németekre emlékeznek. Ez év januárjára jelentős érdeklődéssel kísért kiállítást állított össze, amelyet a Völgység több településén és a megyeszékhelyen is bemutattak.

Szívügyének tekinti – elsősorban – városunkban, a Völgységben és egész Tolna megyében a német nemzetiségi kultúra, a hagyományok ápolását, tovább örökítését, a német nyelvoktatást, a kétnyelvű német oktatás ügyét, és sokat dolgozik azért is, hogy a testvérvárosi kapcsolatok gyümölcsözőek legyenek.

Eddigi kitüntetései:
2009 – Tolna Megyei Németségért Nívódíj
2015 – Goldene Ehrennadel – A Magyarországról elűzött Németek Szövetsége Baden Württembergi Szekciójának kitüntetése

Köhlerné Koch Ilona áldozatos, időt és energiát nem kímélő tevékenysége, eddigi életpályája olyan emberről tanúskodik, aki méltó arra, hogy a Perczel-díj kitüntetettje legyen.

Vizin B.

A cikk Bonyhád város honlapján került közlésre, ahol további képek is találhatóak az eseményről >>>

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2017 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo