Újhartyán – A nagyvárosban mutatkozott be a kisváros

Forrás: Zentrum

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

A Zentrum sikeres, „Vendégsében a HdU-ban” címet viselő programsorozatának  köszönhetően március 22-én Újhartyán, Pest megye déli részének egyetlen magyarországi német települése, mutatkozott be Budapesten, a Magyarországi Németek Házában.

Felütésként a „Sváb parti” zenekar játszott egy gyorspolkát, ezzel megalapozva a jó hangulatot a következő másfél órára.

Surman-Majeczki Martin előadásában Újhartyán történelméről hallhatunk: A város Pest megye egyik legrégebbi települése, amiről középkori iratok is tanúskodnak. Újhartyán újkori története a XVIII. századtól számítható, amikor Gróf Grassalkovich Antal felvásárolta a területet, amit elsősorban németek népesítettek be.

IMGP1481

Ők azonban nem Németországból, hanem a közeli, magyarországi német településekről (Dunaharaszti, Taksony, Soroksár) települtek át. Újhartyán esetében tehát egy másodlagos betelepülésről beszélünk. A település a svábokra jellemző szorgalomnak és tudásnak köszönhetően gyorsan fejlődött: 1776-ban szentelték fel a Szent Barbara templomot, majd 1781-ben alapítottak iskolát. A fejlődés egészen a 20. századig folytatódott, egészen a II. világháborúig és ezt követően a magyarországi németeket ért sorscsapásokig. Ugyan Újhartyánból nem telepítettek ki senkit, de 168 embert elhurcoltak a Szovjetunióba, „malenkij robot” -ra. Nagy változást Újhartyán életébe csak a rendszerváltás hozott: azóta élik a reneszánszukat a helyi magyarországi németek.

Egy szép keringő után Sósné Lauter Adrien, az Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola igazgatónője mesélt a helyi oktatásról. 1998-tól folyik az iskolában nemzetiségi oktatás, és 2014 óta a helyi Német Nemzetiségi Önkormányzat az intézmény fenntartója. Jelenleg 310 diákkal és 30 pedagógussal büszkélkedhet az iskola, ahol már az első osztálytól kezdve a német órán kívül népismeret, illetve tánc is megtalálható az órarendben. Így a magyarországi németek történelmét, táncait és dalait játékos módon sajátíthatják el a gyerekek. A tanulók gyakran vesznek részt különböző hagyományőrző programokon (Sváb-nap, Luca-nap, Farsang).

IMGP1579

Jelenleg a Magyarországi Németek Háza rendezvénytermét a tanulók által készített festmények díszítik. Az alkotásokat Radóczy Károly válogatta ki, aki az ún. Magyarországi Német Festőműhelyt vezeti. Az első művészeti táborukat 2015 nyarán Újhartyánban rendezték meg, ahol a diákoknak régi fotókat kellett színesben rekonstruálni. A kiállítás bizonyítja, hogy remek ötlet a fiatalok identitását festészettel erősíteni. Az iskola fontosnak tartja, hogy a „Magyarországi Német Festőműhely” ötletét országszerte sok oktatási intézmény megismerje.

Nádas Barbara és Fail Dóra – harmonikán Lauter Antal kísérte őket – népdalokat énekeltek. Bemutatásra került egy rövidfilm is a településről, amelyből kiderült, hogy a város az elmúlt években több díjat is elnyert.

A Hercel tánccsoport 1992-ben alakult, tagjai azóta is nagy lelkesedéssel ápolják a magyarországi német hagyományokat. A tánccsoport 2017-ben elnyerte a Pest megyei Nemzetiségekért Díjat. Újhartyán különösen büszke zenészeire, akik a zenélés mellett zenét is oktatnak és különböző rendezvényen közreműködnek.

IMGP1444

A kiállítás részeként láthatóak Surman Edit művei is. A keramikus munkáiban újraértelmezik azokat a tárgyakat, amelyek évszázadok óta a mindennapokhoz tartoznak. Mára már Surman Edit kerámiáinak védjegyévé váltak a finom lágy színek, a kecses formák, levendulás motívumok.

Újhartyán és a Zentrum kapcsolatáról is szó esett. A Zentrum által szervezett Abgedreht! filmfesztiválon és a Blickpunkt fotóversenyen már többször kiemelkedő eredménnyel vettek részt újhartyániak. Így természetesen a Képek versenye döntőjébe jutott alkotások is helyet kaptak a kiállításban.

Az elmúlt években sok újhartyáni fiatal csatlakozott a Hartyáni Sváb Fiatalok Baráti Köréhez, amely 2013-ban alakult. Azóta töretlen lelkesedéssel dolgoznak céljaikon, például a fiatalok identitástudata és összetartozás érzése növelésén. A hagyományőrzés bármely fajtájában szerepet vállalnak, legyen szó a nyelv megőrzéséről, a gasztronómiáról, a táncról vagy a zenéről. A baráti kör 2014-ben csatlakozott a Magyarországi Német Fiatalok Közösségéhez.

Végezetül a vendégek megkóstolhatták az újhartyáni specialitásokat: babos tészta, hercel és vajaskifli. Mindenkinek nagyon ízlett minden!

Bach Dorottya


A kiállítás 2017. április 19-ig tekinthető meg a Magyarországi Németek Háza rendezvénytermében.

 

 

 

További képek a rendezvényről >>>

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2017 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo