Első német Retro Disco Pécsett

Forrás: Zentrum

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

A GJU és a Lenau-ház közös kezdeményezésének köszönhetően, április 27-én került megrendezésre Pécsett a  Szabadkikötőben az első német Retro Disco. „ DJ Zsolt Anders” gondoskodott a 60-90-es évek legjobb slágereiről. A vadonatúj programot nagy érdeklődés övezte: germanisztika- és német orvostanhallgatók, tanáraik és előadóik, illetve a város német önkéntesei, találkoztak a buliban.

UNADJUSTEDNONRAW_thumb_1f1b

Íme a főszervezők tapasztalatai: 

„Hogy jött az ötlet? Sandra Györggyel, a Lenau-ház ifa- kultúrmenedzserével és néhány elkötelezett hallgatóval többször összeültünk és beszélgettünk, hogyan tudnánk a német, illetve a magyarországi német fiatalok kulturális és közösségi életét felvirágoztatni. Beszéltem nekik a GJU Budapesten rendezett, jól sikerült Retro Party-járól és annyira megtetszett nekik, hogy egy hasonló programot Pécsen is meg akartunk valósítani. Felkerestük az egyetemen Dr. Vitári Zsoltot, aki többek között magyarországi német történelemet oktat, és annak idején az egykori NDK-ban hallgatóként rendezett ilyen partikat. Elfogadta a meghívásunkat és „Zsolt Anders”-ként gondoskodott a remek hangulatról a lemezek mögül. (Még egyszer nagyon köszönjük!) A legjobban annak örültem, hogy ilyen  sok – a német kultúrához különböző kötődésű – fiatal vett részt a rendezvényünkhöz.

Martin-Surman-Majeczki, a GJU alelnöke

Eddig ál-DJ-ként, német és más retro slágereket csak a történészhallgatók szakestjén játszottam. Ez volt az első külső fellépésem. Örülök, hogy német hallgatók, a magyarországi németek közegének szereplői és mások is jól szórakoztak. Bámulatos, hogy a mai fiatalok szinte az összes slágert ismerik és éneklik.”

DJ „Zsolt Anders”, Dr. habil. Vitári Zsolt

Nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerült a parti! A közönség láthatóan jól szórakozott és rengeteget táncoltak és énekeltek. Különösen a közönség egymásra találása töltött el örömmel: sok beszélgetés és élénk eszmecsere folyt. Remélem, hogy a jövőben is adódik lehetőség a GJU-val és más lelkes egyénekkel ilyenfajta rendezvényeket létrehozni. Még egyszer szívből köszönöm Martinnak és Zsoltnak-úgy gondolom egy szuper csapat voltunk!

György Sandra, a Lenau-ház ifa-kultúrmenedzsere

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2017 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo