Bemutatkoznak a GJU új baráti körei

Forrás: GJU

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

A Magyarországi Német Fiatalok Közössége (Gemeinschaft Junger Ungarndeutscher – GJU) május 13-i közgyűlése változásokban és történésekben volt gazdag. Nagy örömünkre két új baráti kört, Vecsést és Szigetszentmártont is köszönhettünk a szervezetünkben. Biztosak vagyunk benne, hogy sokat nyertünk a két aktív ifjúsági közösség belépésével. Ez az első nagy lépés GJU tervezett országos bővítése irányába, mivel az új baráti körök példáján más ifjúsági egyesületeket is kedvet kaphatnak a csatlakozáshoz.

Surman-Majeczki Martin – a GJU alelnöke

Szigetszentmártoni Sváb Ifjúság Baráti Köre

A szigetszentmártoni Sváb Ifjúság Baráti Köre 2017. május 13-án 15 lelkes fiatal közreműködésével alakult meg. A Kör megalapításának ötlete már korábban is felmerült, hiszen több nemzetiségi szervezet is működik a faluban, mint például a Szigetszentmártoni Tánccsoport, kórus és egy zenekar, azonban olyan közösség eddig még nem létezett, amelyben a sváb fiataloknak lehetőségük nyílt volna a hagyományokat megismerni és közösen ápolni is.

Szigetszentmarton

A szervezet megalapítása nem jöhetett volna létre a Hartyáni Sváb Fiatalok Baráti Köre nélkül, akikre egyben követendő példaként is tekintünk. Célunk az, hogy a fiatalokat egy csapattá kovácsoljuk, ezzel segítve a hagyományőrzést Szigetszentmártonban. Szeretnénk újra életre kelteni a régi szokásokat, népszerűsíteni a német nyelvet és a néptáncokat.

Nagyon örülünk a GJU-tagságnak és a jövőben szeretnénk minél több rendezvényen részt venni, valamint megismerni a többi baráti kör tagjait. Emellett reméljük, hogy a következő években több országos rendezvényt is szervezhetünk majd.

Finszter Zsófia – Elnök

Vecsési Ifjúság Sváb Baráti Köre

Szeretnénk bemutatni az újonnan alakult Vecsési Ifjúság Sváb Baráti Körét, mely több helyi egyesület tagjait foglalja magába. Baráti körünket a Rosmarein Tánccsoport, a Lumpen-Klumpen Tánccsoport, valamint a Vecsési Hagyományőrző Zeneegyesület aktív fiataljai alkotják.

Már évek óta felvetődött egy olyan összefogás gondolata, amely kiterjedne közös programok szervezésére, közös fellépésekre (stb.), hiszen eddig is barátok, vagy legalábbis közeli ismerősök voltunk, mégis mindeddig hiányzott a szorosabb együttműködés, ezért úgy gondoltuk egységben még nagyobb sikereket tudnánk elérni.

Vecses

Tavaly az újhartyáni húsvéti bálon ismerkedtünk meg a GJU-val, és általuk számos új barátra tettünk szert. A GJU–nak köszönhetően most sikerült megvalósítanunk a tervünket, megalapítottuk a vecsési sváb ifjúság közös baráti körét.
Mindhárom egyesületnek természetesen megmaradnak a saját rendezvényei, programjai. Kezdetben azt szeretnénk megvalósítani, hogy ezek szervezésében segítsünk egymásnak, és idővel akár közösen is rendezzük őket. Ezen kívül közösen azon gondolkozunk, hogy milyen hagyományt, hagyományőrző eseményt tudnánk feleleveníteni egy program, vagy bál keretein belül.

Szeretnénk minél több GJU-s rendezvényen részt venni, illetve hasonlóan sikeres eseményeket szervezni, mint az idei húsvéti bál volt. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a GJU 2017. november 11-én nálunk szervezi soron következő közgyűlését! Készen állunk támogatni, segíteni a GJU munkáját!

Illés Mihály – Elnök

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2017 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo