Vendégségben a HdU-ban: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei képzőművészeti kiállítás

Forrás: Zentrum

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Május 31-én a Zentrum Vendégségben a HdU-ban című rendezvénysorozatának az északnyugati Borsod-Abaúj-Zemplén megye volt a főszereplője. A Tokaji borról híressé vált megyében jelenleg tizenkét helyi német nemzetiségi önkormányzat működik.

IMGP3358

A gyönyörű fekvésű tájat, a borvidékeket magyarországi német művészek sokszínűen festették le. Ezekből a festményekből nyílt kiállítás a Magyarországi Németek Házában. A kiállításmegnyitót a hercegkúti Heimat tánccsoport tagjai és rátkai énekesek is színesítették, majd Stumpf Andrásné a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke mesélt a megyében élő német történelméről.

A 18. század első felében, Mária Terézia és II. József uralkodása idején vette kezdetét a svábok szervezett betelepítése Ulm környékéről. A 19-20. századi nagy gazdasági fellendülés során több szaktudással rendelkező munkaerőre volt szükség, ekkor a monarchia északi részéről érkeztek sváb munkások a megyébe. Közülük valók az úgynevezett bulének is, akik leszármazottai ma is Rudabányán élnek.

IMGP3393

A program végeztével tekinthették meg a nézők a kiállított, témában és technikában változatos festményeket. A sokszínűség nem véletlen, mert az alkotók összetétele is változatos: tanárok, diákok, amatőr alkotók együtt szerepelnek a tárlaton. A rajztanárok a képzőművészeti kultúra legfőbb népszerűsítői, hiszen az tud szólni a művészetről, aki maga is alkot. A kiállított képek a képzőművészet eszközeivel mesélik el azokat az élményeket, hangulatot, amelyek megérintik az alkotókat. A festmények nézegetése közben helyi specialitásokat és finom bort is kóstolhattak a vendégek.

A kiállításban résztvevő festményeket Frimmerné Ihnát Mariann, Andrásiné Palkó Ágnes, Barta Zsóka, Vinkler István, Schlosserné Báthory Piroska, Stumpf Imréné Hoffmann Ildikó, Palkó Anna, Rolek Gábor, Spitzmüller Kata, Kurt Judit és Csáki Károlyné készítette.

Susi Bogen – Bach Dorottya

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei képzőművészeti kiállítás június végéig tekinthető meg a Magyarországi Németek Házában (1062 Budapest, Lendvay u. 22).

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2017 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo