Magyarországi német tánctábor a Lenau Házban

Forrás: Zentrum

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

2017. július 10. és 14. között immár második alkalommal került megrendezésre a Lenau Ház magyarországi német tánctábora, melyre 6 és 12 év közötti gyermekek jelentkezését vártak.

DSCF1180

A Müller Dóra táncpedagógus vezette többnapos rendezvény nagy népszerűségnek örvendett: A meghirdetést követően néhány nap alatt minden hely betelt. A jelentkezők közül többen már 2016-ban is részt vettek a táboron és alig várták, hogy újra találkozhassanak a régi barátokkal!

Idén is színes programok várták a gyermekeket. Az ének és a tánc mellett számos ügyességi játék, kreatív foglalkozás és két kirándulás tette változatossá a napokat. Szerdán a csoport a sombereki Hagyományok Házába látogatott. A gyerekek sok új, a magyarországi németek hagyományaival, népviseletével kapcsolatos ismeretekkel gazdagodtak és megismerték a falusi életet. A programot az életkornak megfelelő játékokkal gazdagították és természetesen jutott idő az énekekre és táncokra is. Csütörtökön a Pécsi Állatkertben járt a csoport. Az oda- és visszautat kalandosan, egy kabrióbusszal tették meg. Az állatkertben pedig professzionális vezetés várta a csapatot.

DSCF1114

Pénteken végül eljött a nagy nap: A tábor résztvevői egy előadáson mutatták be az elsajátított táncokat barátaiknak és családtagjaiknak. A gyerekek öt nap után mosollyal az arcukon, új barátokkal, megszámlálhatatlan élménnyel és ismerettel gazdagodva hagyták el a Lenau Házat.

Szeitz István

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2017 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo