Tánc, vidámság és asszonyok

Forrás: Zentrum

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Június 30-án került megrendezésre a tatai Német Nemzetiségi Múzeum negyedik, és egyben utolsó „Vendégségben a múzeumban – Vértestolna bemutatkozik” programja. Ez alkalommal a tánc, a vidámság és az asszonyok kapták a főszerepet.

IMG_8031

Vértestolna a hetedik olyan Komárom-Esztergom megyei sváb település, amely Tatán, a Német Nemzetiségi Múzeumban bemutatkozhatott. Dr. Schmidtmayer Richárd, a Kuny Domokos Múzeum megbízott igazgatója beszédében elmondta, hogy Vértestolna bemutatkozásával sikerült elérni azt az ideális állapotot (mind igényben és lehetőségekben), amit a múzeum 7 évvel ezelőtt megtervezett. Véleménye szerint Vértestolna programjai megmutatták, hogy összefogással egy kis falu is nagy dolgokra képes.

IMG_8119

2016 januárjában valósult meg a Vértestolnai Német Nemzetiségi Önkormányzat álma, amikor megalakult a „Lustigi Madl” tánccsoport. A férfiak valahogy otthon maradtak táncpróba helyett, ezért csak női táncosokkal büszkélkedhet a csapat. Éppen ezért a koreográfiák is különlegesek, Frész Rita direkt a tánccsoport számára állítja össze őket. A múzeumban ezek közül kettőt láthattak a nézők: a „Tollfosztás” és az „Asszonybál” is nagy sikert aratott. Már a nevükből is látszik, hogy a táncok egy-egy hagyományhoz kapcsolódnak. A 16 tagból álló tánccsoport táncukkal, énekükkel és rövid jeleneteikkel varázsolták újjá a régi szokásokat, az élőzenei kíséretet Ujszászi Gábor és Bundschuh Csaba szolgáltatták.

IMG_8003

A két tánc között egy rendhagyó ruhabemutatót is rendeztek. Különlegességét az adta, hogy zömében eredeti ruhadarabokat tartalmazott, olyan ruhákat tehát, melyeket korábban a faluban élő asszonyok és férfiak viseltek. Igazán megható volt, hogy többen olyan ruhában vonulhattak fel, amit egykor saját őseik is hordtak. A bemutató igazán sokszínűre sikeredett, hiszen a gyerekek, a fiatalok és a felnőttek az ünnepi divat mellett a hétköznapi viseletet is bemutatták. A rendezvényt követően senki sem sietett haza, hiszen a táncosok finom sváb süteményeket kínáltak, amit a gyerekrajzokból és falvédőkből nyílt kiállítás nézegetése közben fogyaszthattak el a kedves vendégek.

IMG_8197

Busa Mónika, a Német Nemzetiségi Múzeum néprajzosa ezekkel a szavakkal foglalta össze az idei programsorozatot: Összefogás, igényesség és kreativitás jellemezte a négy rendezvényt, és a hangsúly az elmagyarázás helyett a megmutatásra került. Vértestolna hagyományőrző csoportjai és a programok résztvevői megmutatták, hogy az általuk ismert közös kultúra látványos, színes és izgalmas pillanatok megjelenítésére képes. A „külsőségek” – viselet, zene, tánc – mellett fontos volt végig a program belső tartalma, az identitás lényegi elemeinek megélése. Az eddigi évek „Vendégségben a múzeumban” programban résztvevő települései közül Vértestolna talán a legkisebb lélekszámmal bíró közösség, mégis lenyűgöző elhivatottsággal dolgozták le ezt a „hátrányt” és négy alkalommal töltötték meg (átlagosan 100-150 fő látogatta a rendezvényeket) a Német Nemzetiségi Múzeum tereit, illetve udvarát. Számunkra az idei év „Vendégségben a múzeumban” programja ismét bebizonyítottá, hogy a hagyományok tisztelete, megőrzése, megélése és a mindezért tenni akaró összetartó erős közösség olyan téma a múzeumban, amire kíváncsiak az emberek.

Bach Dorottya

Fotók: Kozári Péter

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2017 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo