Fővárosi adventi ünnepség

Forrás: Zentrum

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

A Fővárosi Német Önkormányzat hagyományosan adventi rendezvénnyel zárja az évet. A műsorban minden esztendőben más kultúrcsoportok lépnek fel, de itt adják át a „Budapesti Németségért” elismerő címet is.

20171204_163530

Az önkormányzat azt a döntést hozta, hogy idén a kitüntetéssel a közelmúltban elhunyt Dohndorf Beáta életműve előtt tisztelegnek. A posztumusz kitüntetést a szerkesztő lánya, Bartyik Claudia vette át. (A német nyelvű laudációt ide kattintva olvashatják el >>>)

20171204_161224

A meghívott előadók ezúttal Budapest III. kerületéből érkeztek. Először a Braunhaxler Sváb Tánccsoport lépett színpadra. A fél évtizede alapított csoport évi 10-12 fellépése mellett táncházakat is szervez, és már készülnek a 2018-as portugáliai utazásukra, ahol részt vesznek az 55. Europeade-n. Repertoárjukban magyarországi német, német, illetve magyar táncok is szerepelnek.

20171204_162024

A Krottendorf Egyesület kórusa öt karácsonyi dallal készült a délutánra. Az énekkar története egészen az 1990-as évek elejére nyúlik vissza, amikor is Hollós Lajos vezetésével, mint Budapest III. kerületének első német nyelvű vegyeskórusa, kezdték meg munkásságukat. Az azóta eltelt időszak eredményes munkáját bizonyítja azt is, hogy az énekcsoport az elmúlt években többször is arany értékelést szerzett a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánccsoportok Országos Tanácsának minősítő versenyein.

20171204_163437

A december 4-i programon fellépett még Börcs Dóra és Komlódi Eszter, a budapesti Német Nemzetiségi Gimnázium két tanulója, valamint a GJU Budapest is bemutatkozott. A Magyarországi Német Fiatalok Közösségének budapesti baráti körét két éve alapították. Tagjai azóta az „Identität in der Hauptstadt”, azaz identitás a fővárosban mottó alatt többek között tánc- és ifjúsági esteket, illetve évente a TrachtTag napján flashmobot szerveztek. Wágner Loretta, a csoport vezetője elmondta, hogy projektjeik mind azt a célt szolgálják, hogy a fiataloknak megadják a lehetőséget identitásuk megélésére, illetve arra is, hogy hasonló felfogásúakkal találkozhassanak.

20171204_162928

A rendezvény vendége volt Ritter Imre, aki a jövő évi országgyűlési választások fontosságáról beszélt. Megfelelő számú szavazat esetén a magyarországi németség teljes jogú német nemzetiségi képviselőt juttathat a parlamentbe, aki szélesebb jogi és politikai kompetenciákkal bír egy szószólónál. A témáról bővebben a Zentrum oldalán a Választás 2018 menüpont alatt találhatóak tájékoztatók.

Grund Lajos

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2018 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo