A magyarországi németek elhurcolásáról és kitelepítéséről

Forrás: Zentrum

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Január 19. a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja. A magyar Országgyűlés 2012. december 10-én szavazta meg, hogy e napon minden évben megemlékezzünk a második világháborút követő tragikus eseményekről.

Az 1940-es években általánosan elfogadott volt a kollektív bűnösség elve. A Harmadik Birodalom rémtetteiért a mindenkori kormányok helyett elsősorban a német népet, illetve a német kisebbségeket tették felelőssé. Az 1945-ös potsdami konferencia engedélyezte a német népcsoportok áttelepítését, de azt nem tette kötelezővé. Gyakran mégis nagyhatalmi döntésként tartották számon a kitelepítést.

vagon

A németség megpróbáltatásai azonban már a szervezett kitelepítések előtt megkezdődtek. Az orosz front közeledtével százezrek menekültek nyugatra, hátrahagyva mindenüket. Aggodalmuk nem volt alaptalan: már 1944 végén megszületett a döntés, hogy „kis munkára” visznek civil lakosokat a Szovjetunióba. Magyarországról a malenkij robot mintegy 130 000 embert, nőket és férfiakat egyaránt érintett, közülük sokan soha többet nem tértek már haza.

A kitelepítés terve közvetlenül a harcok lezárultával megszületett, a legtöbb párt támogatta. A kollektív bűnösség elve mellett szerepet játszott ebben a földreform szükségessége is, melynek alapját a németektől elkobzott földek jelentették. A kitelepítettek helyére – többek között a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében – határon túli magyarok érkeztek, ez érthető módon komoly feszültségeket okozott a faluközösségekben.

beschluss_sulinet

A magyar kormány kezdetben csak a volt Volksbund-tagok kitelepítését kérte a Szövetséges Ellenőrző Bizottságról, ám később elegendő ok volt a listára kerüléshez, ha valaki az 1941-es népszámláláson német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta magát. A nagyhatalmak szándéka szerint a telepítésekre „szervezett és humánus” formában került volna sor, ám erről szó sem volt. A németek „egy batyuval érkeztek, egy batyuval távoztak”: csupán minimális holmit vihettek magukkal, vagyonukat, házukat maguk mögött kellett hagyniuk. Marhavagonokban szállították őket nyugatra embertelen körülmények között. A számokat illetően nincs egység, de legalább 170 000 magyarországi németnek kellett elhagynia szülőföldjét.

Napjainkban sok tájékozatlan ember úgy gondolja, a kitelepítettek végeredményben jobban jártak, hiszen egy fejlettebb országba kerültek. Akkoriban azonban Németország még nem az volt, amivé a gazdasági csoda után vált: egy lerombolt ország volt, amelyből részben éppen a hazájukból elűzöttek munkájának köszönhetően lett jóléti állam. A kedvezőbb szociális körülmények sem pótolták a hazát, a Magyarországon maradt családtagokat, az új helyre beilleszkedés sem volt zökkenőmentes.

62_big

Az itthon maradottak sorsa ugyancsak nehéz volt. A „sváb” megnevezés hosszú éveken át szitokszónak számított, a nemzetiségi oktatást szétverték. Az elhurcolás és a kitelepítés egészen a rendszerváltozásig tabutéma volt.

A megbékélés első lépéseire települési szinten került sor a ’90-es évek első felében, ekkor számos találkozót rendeztek közösen az új és a régi lakókkal. Állami szintű bocsánatkérésre egészen 2007-ig kellett várni, amikor Szili Katalin házelnök követte meg az áldozatokat.

Mayer István

(A cikk először 2015. január 19-én jelent meg)

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2018 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo