Nemzetközi szakértői csoport dolgozik az MSPI jogszabály-javaslatain

Forrás: FUEN

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Brüsszelben került sor szerdán, október 10-én a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezés első szakértői találkozójára. A különböző uniós országokból érkezett, több szakterületet képviselő tizennyolc szakértő azzal a céllal találkozott, hogy az európai kisebbségvédelmi kezdeményezés kilenc pontja alapján jogszabálytervezeteket dolgozzon ki. A mostani találkozón a munkamenetről egyeztettek és létrehozták a munkacsoportokat a részletes törvényjavaslatok kidolgozására. A találkozónak a FUEN brüsszeli irodája adott otthont.

csm_ExpertMeeting_2_66492da5da

„A szakértői találkozó újabb fontos lépés végső célunk, az uniós kisebbségvédelmi kerettörvény megszületése irányába. Németországi, dél-tiroli, magyarországi, szlovákiai, lettországi és romániai szakemberek dolgoznak a tervezésben, ha szükséges hozzájuk újabb szakértők fognak csatlakozni. Megnyugtató, hogy ilyen felkészült, nemzetközi szinten elismert szakértői csapat dolgozik a jogszabálytervezeten. A Minority SafePack jó kezekben van. Stratégiánk azt a célt szolgálja, hogy a polgárok aláírásaival a lehető legjobb eredményt érjük el. Az 1 128 385 hitelesített támogatói aláírás mellett konkrét jogszabálytervezeteket fogunk letenni az Európai Bizottság asztalára, hogy senki se állíthassa azt, hogy kéréseink nem valósíthatóak meg a gyakorlatban” – nyilatkozta Vincze Loránt, a FUEN elnöke.

csm_ExpertMeeting_3_86ef364040

A Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezés uniós védelmet és támogatást kér az őshonos kisebbségek számára nyelvük és kultúrájuk megőrzése érdekében. A kezdeményezés kilenc javaslatot tartalmaz a kisebbségi nyelvhasználat, az oktatás és kultúra, a regionális politikák, a jogegyenlőség, a média és a regionális támogatások terén.

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2018 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo