Remények az óvodapedagógus-hiány, aggályok a népszámlálás kapcsán

Forrás: LdU

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Több évre előremutató ügyekről tárgyalt
az országos német önkormányzat közgyűlése

A nemzetiségi óvodapedagógus-hiány mérséklése a célja annak az ösztöndíjprogramnak, amely már hamarosan elindulhat. Miután a kezdeményezésben érintett valamennyi nemzetiség országos önkormányzata együttműködéséről biztosította, december 8-án a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata közgyűlése is egyetértett azzal, hogy elinduljon a már régóta indokolt program. A testület az említett téma mellett további 26 előterjesztést tárgyalt, többek között a Magyarországi Német Önkormányzatok Napján tartandó országos gála, az MNOÖ jövő évi költségvetése, valamint a 2021-ben esedékes népszámlálás részleteit.

1

Eseményekben és kezdeményezésekben bővelkedőnek bizonyul az országos német önkormányzat jövő esztendeje is, amelynek utolsó alapköveit a közgyűlés decemberi ülésén rakták le: A testület elfogadta az önkormányzat 2019-es költségvetését. Véglegessé vált továbbá az MNOÖ által fenntartott Magyarországi Német Színház jövő évadjának programja is, amely hat különböző műfajú bemutatót tartogat. Az országos német önkormányzat kulturális és médiabizottságának javaslata alapján a közgyűlés elfogadta a január 12-i, nagyszabású országos gála fellépőinek névsorát. Az eseményre már hagyományosan az év második szombatján kerül sor, és annak csúcspontjaként évről-évre rangos díjakat adnak át. A közgyűlés tanácskozásának eredményeképp mostanra megvan, mely fiatalok vehetik át a Koch Valéria Díjat, valamint, hogy kiket tüntetnek majd ki az MNOÖ legrangosabb elismerésével, az Arany Dísztűvel.

2

A testület döntése alapján végre remény van arra, hogy a magyarországi nemzetiségeket, így a német közösséget is érintő vészes nemzetiségi óvodapedagógus-hiány hosszú távon megoldódjék. Ritter Imre német nemzetiségi országgyűlési képviselő kezdeményezésére, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata és a kormány együttműködése alapján a közeljövőben lehetővé válik, hogy a 2018/2019-es tanévben a nappali, esti, illetve levelező tagozatra beiratkozott nemzetiségi óvodapedagógus-hallgatók ösztöndíjban részesüljenek. Az első szemeszterben a nappali tagozatos hallgatók havi nettó 60.000, míg az esti és a levelezős hallgatók 40.000 forint támogatást kaphatnak. A második félévtől az ösztöndíj mértéke differenciált lesz, a legjobban teljesítő nemzetiségi hallgatók havonta akár 75.000 forint ösztöndíjban is részesülhetnek. A magyarországi nemzetiségek számára meghirdetett ösztöndíjprogram projektgazdája, támogatáskezelője ebben a tanévben a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. A kormány támogatásának felhasználásával az első szemeszterben várhatóan 104 német, 9 roma, 7 román, 4 szlovák és 1 horvát ösztöndíjas kaphat juttatást. Az ösztöndíj pályázati felhívását a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata várhatóan 2019. január 10-én teszi közzé. A hallgatók 2019. január 30-ig nyújthatják be pályázataikat, azok elbírálására 30 nap áll rendelkezésre. A programot az érintett országos önkormányzatok közreműködésével a Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Kollégium és Pedagógiai Intézet koordinálja. A pályázati felhívás a www.ldu.hu honlapon, valamint a többi érintett országos nemzetiségi önkormányzat weboldalán jelenik majd meg.

4

A közgyűlés a kormány által már tárgyalt és jóváhagyott, a 2021. évi népszámlálásról szóló törvényjavaslatra is kitért, amely többek között azt is tartalmazza, hogy a kérdések megválaszolásakor mindenkinek meg kell adnia a családi és az utónevét. Ezt, valamint azt az a tényt, hogy a későbbi feldolgozás során a népszámlás eredményeit más nyilvántartásban korábban rögzített adatokkal is össze lehet kötni, az MNOÖ aggályosnak tartja, hiszen az így szerzett információk alapján a kormány az adott személlyel kapcsolatban egyéb szenzitív adatokhoz is hozzáférhet. – Ez meglehetősen nyugtalanít bennünket! Ha abból indulunk ki, hogy a népszámlálásnak továbbra is az a célja, hogy statisztikákat készítsen, akkor nincs az az érdek, amely felülírhatja az anonimitást – hangsúlyozta Schubert Olívia, az országos német önkormányzat elnöke. – Nem felejthetjük el azt a magyarországi németekben sajnos még mindig élő félelmet, amelyet az 1941-es népszámlálás és az abból következő vagyonelkobzás és elűzetés okozott. Ha az említett törvényjavaslatot nem sikerül módosíttatni, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a közösségünk tagjai közül sokan nem fogják magukat németnek vallani. Az pedig jelentősen gyengítené a magyarországi németséget. Emiatt a közgyűlésünk arra kérte Ritter Imrét, hogy ebben az ügyben is képviselje az érdekeinket a parlamentben.

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2019 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo