Így készültek paksi nemzetiségis diákok a karácsonyra

Forrás: Zentrum

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Mint megalakulása óta minden évben, a paksi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2018-ban is szeretettel várta a helyi általános iskolák német nemzetiségi osztályaiban tanuló kisdiákjait a hagyományos „Karácsonyi előkészületek” programjára.

DSC00531

A három általános iskola – december 10-én a Deák Ferenc Általános Iskola, december 11-én a Bezerédj Általános Iskola és december 12-én a II. Rákóczi Frenc Általános Iskola – tanulói a német önkormányzat klubhelyiségében megismerkedhettek az adventi és a karácsonyi hagyományokkal, szokásokkal és az ünnepkörhöz kapcsolódó fogalmakkal, kifejezésekkel. Természetesen idén sem maradhatott el az ünnepi dekoráció elkészítése és egy német karácsonyi ének megtanulása sem.

A gyerekek szívesen vesznek részt ezeken a foglakozásokon, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az utóbbi években már rövid műsorral is készülnek erre az alkalomra, illetve az is, hogy mindhárom iskola 15-15 alsó tagozatos kisdiákkal jelentkezett a programra. Köszönetképpen minden iskolás kapott egy-egy csokimikulást.

Német Nemzetiségi Önkormányzat Paks

A TelePaks beszámolója:

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2019 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo