Magyarországi német vagy? Vállald most is!

Forrás: LdU

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Már az őszi választásokra készül
az országos német önkormányzat

Az októberi nemzetiségi önkormányzati választásokra való felkészülés volt a központi témája a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata legutóbbi, február 22-e és 24-e között megrendezett, kihelyezett közgyűlésének. Az évről-évre más településen tartott ülés helyszínéül ezúttal a pécsi Koch Valéria Iskolaközpont szolgált. A meghívottak között voltak – a korábbiakhoz hasonlóan ­– az MNOÖ közgyűlésének tagjai, az általa fenntartott intézmények vezetői, illetve a hivatal és a regionális irodák munkatársai, a megyei nemzetiségi önkormányzatok és megyei szövetségek képviselői, valamint az országos egyesületek vezetői.

Teilnehmende_2

A program első részében a közgyűlés ülésezett, amely meglepetéssel vette kezdetét: a január 27-én súlyos balesetet szenvedett Schubert Olívia, az MNOÖ elnöke skype-on köszöntötte a résztvevőket, megköszönve mindenkinek a sok jókívánságot és támogatást: – Ha már személyesen nem lehetek veletek, legalább ezúton szeretném jelezni nektek, hogy minden rendben van velem! Úgy döntöttem, hogy türelemmel kivárom, míg teljesen felépülök.

Olivia_Schubert_online

A magyarországi németek legmagasabb testülete elsőként az országos önkormányzat gazdasági ügyeit tárgyalta. Ezt követően a képviselők elfogadták azt az előterjesztést, amely szerint további négy oktatási intézmény – a bakonynánai óvoda, valamint a biatorbágyi, a mányi és a kimlei általános iskola – kerül az adott helyi német önkormányzat fenntartásába. Ez a határozat illeszkedik az MNOÖ által megfogalmazott stratégiai célhoz, miszerint létre kell hozni egy széleskörű, saját fenntartású nemzetiségi intézményhálózatot. Ez a több mint két évtizede elkezdődött folyamat a nemzetiségi törvényen alapszik, amely bizonyos feltételek megléte mellett – az MNOÖ egyetértésével – lehetővé teszi az intézmények átvételét. Jelenleg országszerte több mint 50 nevelési-oktatási intézményt tart fenn az országos, illetve települési német önkormányzat.

Vorstand

A helyi nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott iskolák most újabb támogatási lehetőségnek örvendhetnek. Március 8-án megjelenik egy új pályázati kiírás: a Német Szövetségi Belügyminisztérium az országos német önkormányzaton keresztül támogatja majd az említett intézmények többfunkciós helyiségeinek felszerelését. A kezdeményezés célja az, hogy az iskolák korszerűbb körülmények közt és kibővített lehetőségek mellett szervezhessenek nyelvi továbbképzéséket, és valósíthassanak meg különféle nemzetiségspecifikus elképzeléseket.

A közgyűlés tájékoztatást kapott a bajai – a közgyűlés határozata alapján immár országossá nyilvánított – német nemzetiségi tanösvény jelenlegi készültségéről is. A tematikus útvonal a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja területén valósul meg, a még építés alatt álló országos betelepülési emlékmű körül. A tanösvény „A múltnak jövője van” mottót viseli majd, és az egész magyarországi németséget felöleli a tervezett fő gondolat, a „közösség” fogalma mentén: a különböző közösségi formáknak egy nemzetiség nyelvének, kultúrájának, identitásának megtartásában ugyanis közismerten meghatározó a szerepe. A tanösvény átadását 2019 őszére tervezik.

Teilnehmende_1

„Ungarndeutsch. Steh‘ dazu!“ („Magyarországi német vagy. Vállald!”) – ezt a már ismert szlogent választási jelmondatként idén is megtartja az országos önkormányzat, hogy felhívja a választásra jogosultak figyelmét a nemzetiségi önkormányzati választásokra. Az erre irányuló tájékoztató kampány elindítását a következő hónapokra tervezik. Az MNOÖ elnökhelyettese, Waldmann-né Baudentisztl Éva felszólalásában ismertette a választásokat érintő alapvetéseket és az ide vonatkozó stratégiát: – Egységes listával indulunk a választásokon, azt az Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége állítja. Az új közgyűlés várhatóan 47 tagú lesz. Azt szeretnénk, ha a majdani képviselők közt minél többféle terület szakemberei foglalnának helyet; emellett törekszünk arra is, hogy a tapasztalt tagok munkáját lehetőség szerint sok fiatal képviselő tegye teljessé.

– Várhatóan október 13-án lesznek a választások – mondta Dr. Buzál Attila, az MNOÖ jogásza, aki a választások jogi hátterét mutatta be. – Minden olyan településen, ahol a legutóbbi népszámláláskor legalább 25-en német nemzetiséginek vallották magukat, elméletileg létesülhet német önkormányzat, amely vagy 3, vagy 5 tagból áll majd. A megyei önkormányzatok héttagúak lesznek, csakúgy, mint a fővárosi testület. Fontos tudni, hogy a nemzetiségi önkormányzati választásokon csakis az vehet részt, aki felvetette magát a német választói névjegyzékbe. A legutóbbi voksoláshoz képest pozitív változás, hogy egyazon szavazóhelyiségben adhatjuk le a voksunkat az önkormányzati és a nemzetiségi önkormányzati listákra, illetve jelöltekre.

A tanácskozás a választási előkészületekre vonatkozó konkrét feladatok és határidők megfogalmazásával ért véget.

Az MNOÖ kihelyezett ülését a Német Szövetségi Belügyminisztérium támogatta.

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2019 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo