Saure Riersach mit sissere Pembl: Wie unsre Kroßmotre in Ratzpeter kekhocht hon. Az újpetrei nagymamák főztje

Forrás: Bibliothek.hu
Rendszeresen megjelenő könyvajánlónkért:
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Ezt a receptgyűjteményt 2016-ban adta ki az újpetrei Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület. Gyűjtőmunkájuknak köszönhetően a településre jellemző magyarországi németek által készített helyi ételek először kerültek nyomtatott módon megörökítésre.

Saure Rier

A gyűjtemény különlegessége, hogy a recepteket nyelvjárásban és magyarul is rögzítették. A kiadvány ezáltal a gasztronómiai örökség megmentésén túl részben a helyi dialektus megőrzését is szolgálja. Különleges értékéhez pedig az is hozzájárul, hogy a nyelvjárás nyelvi lejegyzése többek között Dr. Erb Maria, az ELTE Germanisztikai Intézet docensének tudományos közreműködésével történt. Ugyanakkor a könyv célzottan a laikus közönségnek szól. A nyelvjárásos szövegek lejegyzésekor kizárólag a német ábécé betűit használták, törekedve arra, hogy minél jobban visszaadja a beszélt dialektust. A recepteket a következő öt kategóriába sorolták: reggeli, ebéd, szószok, egytálételek és édes illetve kiadós tésztaételek. Az ételekről készült illusztrációk a könnyebb elkészítést segítik.

A szerkesztők azonban ezzel a gyűjteménnyel azt is szeretnék elérni, hogy azt az oktatás területén is felhasználják. De a kiadvány mint igen hasznos forrásmunka, nyelvészek munkáját is szolgálhatja.

Saure Riersach mit sissere Pembl: Wie unsre Kroßmotre in Ratzpeter kekhocht hon. Az újpetrei nagymamák főztje
Újpetre: Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület, 2016.
67. o. : ill.
Nyelv: magyar, magyarországi német nyelvjárás

Az ajánlóinkban szereplő könyvek megtalálhatók a Magyarországi Németek Könyvtára gyűjteményében. További információ: info@bibliothek.hu

Honlap: www.bibliothek.hu

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2019 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo