Városismereti verseny 2019 – Pécs német (nemzetiségi) arca

Forrás: Zentrum

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

„Ismerd meg Pécs német (nemzetiségi) oldalát!“ Ezzel a mottóval került megrendezésre október 15-én az immár hagyományos városismereti verseny a pécsi belvárosban.

A napos őszi délutánon öt helyi iskola mintegy 120 diákja nyüzsgött a belvárosban. A fiatalok a Lenau Ház által szervezett városismereti versenyen vettek részt, hogy Pécs német nemzetiségi kultúrája és történelme, illetve németországi kapcsolatai szempontjából fontos helyszíneit keressék fel. Eközben számos, kreativitást igénylő feladatot oldottak meg.

006_STADTRALLYE_20191015_NNFOTO

Többek között Koch Valéria egykori gimnáziuma előtt kellett videóra venniük, amint a „Das Land Nirgendwo“ című versét szavalják – ezzel emlékezve a költőnő születésének 70. évfordulójára. Egy másik feladat szerint a Széchenyi téren járókelőktől kellett német jövevényszavakat gyűjteniük, mint például spájz/Speis vagy lárma/Lärm. A következő állomás a híres Angster orgonakészítő manufaktúrának emléket állító műemlék volt, ahol a diákok Pécs számos magyarországi német származású zenészéről gyűjtöttek információkat. A városismereti verseny során a diákok azonban Pécs kevésbé fényes német múltjával is megismerkedtek. Meglátogatták az egykori zsidó iskolát a Fürdő utcában, ahol egy tábla emlékeztetett az 1944-ben Auschwitzba deportált 112 diákra és tanáraikra. A szomorú állomás után a Bauhaus 100. évfordulója alkalmából egy a pécsi születésű építész, Forbát Alfréd tervezte épületet keresték fel. A verseny kihangsúlyozta a baranyai megyeszékhely multikulturális arcát. A diákok egy keresztrejtvényben a „városháza“ szó különböző nemzetiségi nyelvű változatait fejtették meg.

043_STADTRALLYE_20191015_NNFOTO

A csapatok nagyon kreatívan oldották meg a feladatokat, ezekből a „Treffpont“ Facebook oldalon látható egy válogatás. A verseny után az éhségüket a Lenau Házban csillapíthatták, ahol felfedezték a ház ifjúsági klubját. A „Treffpont“ a jövőben nyitva áll a fiatalok számára, ahol remek társasjátékok, csocsó, asztalitenisz és PlayStation várja őket, melyek segítségével játszva gyakorolhatják a német nyelvet.

063 SONKALOVERS3

A versenyeken mindig vannak nyertesek is. A 2019. évi városismereti verseny három győztes csapata; a „Fräulein“ csapat (Peho Virág, Böhm Hanna, Michalik Borbála, Halmos Adél, felkészítő tanár: Weber Mária) a Janus Pannonius Gimnáziumból, a „Sonkalovers“ csapat (Bendik Orsi, Balázs Szasza, Gerendás Laura, Fogt Anna, Gelencsér Dalma, felkészítő tanár: Szigriszt Adrienn) a Koch Valéria Iskolaközpontból, valamint a „Fettes Brot“ csapat (Lakos Letti, Lomb Ádám, Peilert Soma és Vesztergombi András, felkészítő tanár: Őrfi Gáspár) a Ciszterci Nagy Lajos Gimnáziumból. Remek ajándékokkal lettek gazdagabbak a budapesti Goethe Intézet és a stuttgarti Külföldi Kulturális Kapcsolatok Intézete (ifa) jóvoltából. Ezen felül a pécsi Uránia mozi egy-egy ingyenjeggyel jutalmazta a nyerteseket.

A György Szandra által indított és immár hagyománnyá vált városismereti versenyt idén az új ifa-kulturmenedzser, Czenthe Anna szervezte. Hálás köszönet minden kollégának és segítőnek a verseny lebonyolításában való közreműködéséért.

Czenthe Anna és Manuel Rommel
Magyarra fordította: Szeitz István

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2019 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo