Több napon keresztül fesztiváloztak Szomódon



Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

A Musikfest im Herbst, azaz az Őszi Zenei Fesztivál idén is 3 napon keresztül kínált érdekes programokat. A szomódi fesztivál első napján, október 18-án délelőtt, az általános iskolásoknak és az érdeklődőknek hirdettük meg azokat az előadásokat, melyek a katona- és a kelengyeládákról szóltak. A helyi, valamint Bajról és Tarjánról érkező összesen közel 180 diákot Búzer András köszöntötte és elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy ennyien ellátogattak az igen érdekesnek ígérkező előadásokra. Először Busa Mónika, a tatai Német Nemzetiségi Múzeum néprajzosa mesélt a kelengyeládák keletkezéséről, tartalmukról, szerepükről. Ezt követően a katonaságról és a katonaládákról dr. Schmidtmayer Richárd, a Kuny Domokos Múzeum igazgatója tartott érdekes előadást, melynek végén a gyerekek is feltehették kérdéseiket.

M9

Szombat délután Menoniné Pillmann Teréz, a Komárom-Esztergom Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetségének elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd átadta a terepet a megyei német gyermek tánccsoportoknak. Idén rekordszámú település jelezte részvételét ezen a megyében egyedülálló találkozón. A helyi, szomódi táncosok mutatkozott be elsőként, akik már a nyári táborban is készültek erre a „musikfestes” fellépésükre. Őket a vértessomlói, leányvári, süttői, vértestolnai, kecskédi és végül a dunaszentmiklósi gyermekek követték, akik vidám, játékos táncaikkal mosolyt csaltak a közönség arcára. Egy kis szünet után Baj település képviselőit kértük fel, hogy mutassák be községüket, a berendezett kiállításukat, valamint táncaikat, hagyományaikat. Ezt követően a Szomódi Dalkör műsorát hallhatta a közönség, majd pedig Mözs énekkara lépett a színpadra. A Tolna megyéből érkező kórus tagjai szép énekükkel és még szebb viseletükkel elkápráztatták a közönséget. A délután folyamán már felnőtt tánccsoportok vették át a terepet. Elsőként a Kecskédi Néptánc Egyesület senior csoportja lépett fel, őket a móri Edelweiss Német Nemzetiségi Táncegyüttes, majd a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Tánccsoport követte. Az esti bált a Szomódi Fúvószenekar nyitotta meg, tánccal készült a helyi „Fliegende Zöpfe” csoport is.

M8

Vasárnap 14 órakor Magyaros László szomódi születésű plébános celebrálásával német nyelvű ünnepi szentmise keretében emlékeztek az egykor itt élt és a ma is még a településen élő svábokról. Ezután a helyi fúvósok kíséretében vonultak át a résztvevők a fesztiválsátorba, hogy kezdetét vegye a hagyományos „Musikfest”. A megnyitót Ritter Imre, a német nemzetiség országgyűlési képviselője tartotta. A zenei programban a dunaszentmiklósi „Die Lausbuben”, a „Klani Hupf”, a pilisvörösvári „5 Dörfler”, valamint a Szomódi Fúvószenekar lépett fel. A közönség még táncra is perdülhetett a hangzatos dallamokra!

M2

Ezen a napon került átadásra a Bánkúti József Emlékérem is. Az idei kitüntetett, Búzer Ákos András 21 éve zenél, életében mindig fontos szerepe volt a muzsikának. Két év zenélés után a Szomódi Fúvószenekar tagja lett – akkoriban még a lába sem ért le a székről – esténként 1 liter kakaó mellett gyakorolt otthon, hogy bekerülhessen a zenekarba. Általános iskolásként Tata városi zenekarának, aztán a Tatabányai Fúvószenekar tagja lett, majd a Bányász Zenekarban is zenélt. Alapító tagja a „Die Lausbuben” zenekarnak, ahol tenor, bariton, pozán és basszusgitár hangszereken játszik és énekel. Szívén viseli a Szomódi Zenekar életét, s ha teheti, részt vesz a próbákon.

M7

A hétvége folyamán kézműves vásár várta a nézelődőket, lehetett levendula illóolajat, kerámiákat, gravírozott üvegeket, népviseleti ruhákat, könyveket, csuhéból készült termékeket, mézet, ékszereket, beton virágtartókat is vásárolni. Az udvaron állatsimogató várta a gyerekeket, de betekintést nyerhettek a kovács mesterség rejtelmeibe is. Szombaton az Agostyáni Önkéntes Tűzoltó Egyesület is kivonult, hogy a kicsiknek bemutatót tartson. A Művelődési Házban Baj község kiállítása, valamint a Kuny Domokos Múzeum által meghirdetett katona- és kelengyeláda alkotópályázatra érkezett pályaműveket lehetett megtekinteni. Ezen kívül az Aranykezű Szomódiak tárlata várta a nézelődőket.

Schamberger Dóra

F
Fotók: Tóth Balázs és Magyar János

További képeket találnak Szomód Német Nemzetiségi Önkormányzatának oldalán >>>

Ajánlott hírek