Bemutatkozik a GJU új baráti köre: Szigetújfalu

Forrás: GJU

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

November 30-án rendkívüli közgyűlést tartott Solymáron a Magyarországi Német Fiatalok Közössége (Gemeinschaft Junger Ungarndeutscher). A közgyűlés legfontosabb napirendi pontja az új alelnök megválasztása, valamint Szigetújfalu belépése volt a GJU-ba.

A következőkben az új baráti kör bemutatkozását olvashatják: 

2019. november 30-án a Szigetújfalui Baráti Kör hivatalosan is csatlakozott a GJU-hoz. Az együttműködés azonban már sokkal korábbra nyúlik vissza. Az évek során kialakult személyes kapcsolatok és ismeretségek alapján úgy döntöttünk, hogy a jövőben szeretnénk még aktívabban részt venni a szervezet munkájában.

szigetújfalu1

A Szigetújfalui Német Nemzetiségi Táncegyüttes (melynek táncosai a Szigetújfalui Baráti Kör tagjainak többségét adják) hosszú és hagyományokkal teli múlttal büszkélkedhet. Az együttest 1952-ben alapította Kovács Lajosné. Szigetújfalu tehát (Pilisvörösvár és Mecseknádasd mellett) az elsőként magalakult magyarországi német táncegyüttesek közé tartozik.

Ebben a 67 évben a csoport nagy szolgálatot tett, illetve elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyarországi német hagyományok és a népi kultúra megőrzésében, továbbadásában. A munkát több elismeréssel is jutalmazták. Az együttes 3 ezüst és 3 arany minősítéssel rendelkezik, illetve 2009-ben megkapta a „Pro Cultura Minoritatum Hungariae” díjat is. A szigetújfalui volt az első a magyarországi német tánccsoportok közül, aki a 60-as években Ausztriában, majd a 80-as években már az NSZK-ban is felléphetett, illetve elsőként képviselhette Magyarországot az 1995-ös Europeade Fesztiválon. Ezen kívül 2010-ben Szigetújfaluban került megrendezésre az első Országos Német Nemzetiségi Ifjúsági Találkozó is.

szigetújfalu3

Manapság is rengeteg felkérést kap a csoport az ország legkülönbözőbb részeiről. Nagyon jó kapcsolatokat ápolunk más együttesekkel és zenekarokkal, legyen szó akár nemzetiségi, akár magyar csoportokról. Minden évben részt veszünk olyan országos rendezvényeken, mint például a Magyarországi Németek Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa néptánchete, ahol mindig újabb és újabb barátságokkal, gyümölcsöző kapcsolatokkal gazdagodunk.

Idén egy számunkra teljesen új kihívással is szembenéztünk, ugyanis nemcsak a magyarországi német, hanem a magyar kulturális területen is dolgozhattunk, mégpedig Kakuk Pál, az Állami Népi Együttes örökös tagjának a felkérésére. Egy regionális, közös produkciónak lehettünk részesei, ugyanis táncosként szerepeltünk az egyedülálló „István, a király” rockoperában Ráckevén, illetve Dabason. Újfalu az egyedüli nemzetiségi csoportként szerepelt a magyar néptáncegyüttesek között. Hatalmas megtiszteltetés volt ez a lehetőség számunkra, az előadásokat kb. 3000 néző látta!

SZIGETÚJFALU4

Számos saját programot is szervezünk az év során, mint például a híres Farsangi Bálunkat. Ilyenkor az egész Művelődési Házat átalakítjuk, és évente más-más téma köré építjük fel a dekorációt. Minden alkalommal sok látogatót vonzzunk ezzel Szigetújfaluba. Emellett minden évben megrendezzük Német Nemzetiségi Ifjúsági Találkozónkat a környékbeli gyermekek részére, ezzel is próbáljuk a fiatalabb generációt a hagyományőrzéshez közelebb vinni, illetve lehetőséget biztosítani számukra, hogy közönség előtt is bemutathassák előadásaikat. Több gyermektáncegyüttes, zenekar és kórus is részt vesz ezen a programon minden évben hatalmas sikerrel.
Továbbá büszkélkedhetünk még egy említésre méltó rendezvénnyel, a Szigetújfalui Szüreti Forgataggal, amin az egész falu, illetve a település minden civilszervezete részt vesz. Őszi mulatságunkat felvonulással kezdjük, amit gálaműsor követ, majd végezetül a napot egy hagyományos sváb bállal zárjuk.
Minden harmadik hónapban egész napos workshopot tartunk táncosainknak, ahol vagy egy új koreográfiával ismerkedünk meg, vagy továbbfejlesztjük és finomítjuk meglévő repertoárunkat. Emellett természetesen az egész napos közös próbák, illetve főzések a közösségünkre is jó hatással vannak, mindig igyekszünk sok időt fordítani a csapatépítésre is.
Nagy népszerűségnek örvend még nyári táborunk, a Német Nemzetiségi Gyermektánc- és Életmódtábor, melyet mindig az ország különböző sváb kötődésű településein szervezünk meg. Együttesünk nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás nevelésére, ennek egyik eszköze gyermektáborunk is, amelyen minden évben közel 40 fiatal vesz részt, vannak köztük olyanok is, akik más sváb településekről érkeznek. A foglalkozásokon a gyermekek játékos formában ismerkedhetnek meg magyarországi német táncokkal, dalokkal, illetve különböző népismereti témákkal.

Táncegyüttesünk jelenleg körülbelül 25 táncosból áll, különböző korosztályok képviseltetik magukat 16-tól a 35 éves korig. 2002 óta a csoport a Magyarországi Német Népi Kultúráért Egyesület Szigetújfalu ernyője alatt működik, melyet Huszák Gézáné alapított.
Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy az elmúlt évek során olyan remek és szakmailag is kiváló vezetői voltak a táncegyüttesnek, mint – többek között – Huszák Gézáné, illetve Steer Mónika. Az együttest öt éve Kosztyu Annamária és Borbély Alexandra vezeti. A Szigetújfalui Baráti Kör vezetője táncegyüttesünk lelkes tagja Lukácsi Dávid lett.

Az együttes vezetősége és a csoport minden tagja örömét fejezi ki, hogy az eddigiekben is jól működő együttműködést a GJU-val most már hivatalos keretek között is tudjuk folytatni. Mi azon leszünk, hogy a Szigetújfalui Baráti Kör igazán hasznos tagja lehessen a GJU-nak. Ezúton is köszönjük bizalmukat!

dr. Borbély Alexandra

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2020 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo