Megtartották első online táncpróbájukat a leányváriak



Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Április 9-én került sor az első online táncpróbára Leányváron. A célközönség az egyesület két gyermekcsoportja volt, ezért a dalok és a táncok tekintetében elsősorban a gyerekek kedvencei közül választottunk. Mi volt az öltet háttere? Hogyan valósult meg? A következőkben egy kis betekintést kaphattok a leányváriak mindennapjaiba a jelenlegi helyzetben.

A koronavírus első korlátozásaikor már gondolkoztam rajta, hogyan oldhatnánk meg ezt a helyzetet a tánccsoporton belül. Egyrészt kapcsolatban szerettünk volna maradni a gyerekkel, másrészt ők is nagyon hiányolták a próbákat. Márciusban kezdtünk el egy új koreográfiát, még lett volna munka vele. Egyik nap véletlen találkoztam két tagunkkal (természetesen tartottuk a távolságot). Ők elmesélték, hogy hiányoznak nekik a táncpróbák. Ez nagyon megérintett. Este ötleteket gyűjtöttünk a családommal, és rögtön megosztottam elképzelésemet kollégáimmal, Lindával és Szandrával. Nemcsak hogy támogattak, hanem több javaslatot is adtak, így tervünket tökéletesíteni tudtuk. Következő lépésként pedig megkérdeztük a gyerekeket és a szülőket, hogy érdeklené-e őket egy online táncpróba lehetősége. A válasz egyértelműen „igen” volt.

Als sie Kindertanzgruppe Leinwar noch zusammen proben durfte

Ekkor kezdődött a munka neheze. Tudtuk, hogy lehetetlen a próbákat az eddigi koncepció alapján tartani, ezért innovatív megoldásokra volt szükségünk. Az országban senki sem kezdett előttünk hasonlóba, így nem volt egy olyan minta, amit követni tudtunk volna. Az ötletünk az volt, hogy a kicsik a régi táncokból is kapjanak egy kis kóstolót, de egyúttal valami újat is kipróbálhassanak. Ebből az okból kifolyólag egy nap alatt három koreográfiát találtam ki. A dalok elsősorban német slágerek, amik a sváb bálokon is gyakran elhangzanak. A bemelegítés mindig egy fúvószenekar dalára történik, amiben egy popslágert dolgoznak fel. Így a gyerekek számára ismerősen cseng, illetve rendelkeznek sváb jegyekkel is. Reméljük, hogy ezáltal a modern fúvószenét közelebb hozhatjuk hozzájuk. Ezután az ismerős polkalépéseket gyakoroljuk a Leányvár Sramli zenéire, így az eddigi tánctudásukat sem felejtik el. A játékos táncok után, amiket a német slágerekre táncolunk, jönnek a gyermekek kedvencei, mint például a „Fliegerlied”.

Tanzgruppenleiterin und GJU-Multiplikatorin Sara Egri wahrend der ersten Online-Probe

A próbát élő közvetítésen keresztül tudják a gyerekek a Facebook-csoportunkban követni. A technikai háttér kialakításában sokat segített a családom, édesapám készítette a felvételeket. Azért, hogy a gyermekek a videót később is megtekinthessék, feltöltöttem a csoportba.

Az első visszajelzések nagyon pozitívak. A szülőket megkértük, hogy a próba során készítsenek a gyerekekről képet, hiszen a Facebook egyik hátránya, hogy aki az élő videót készíti, nem látja a közönségét. Amikor a fotókat megnéztem, éreztem, hogy megérte. Mindannyian kiléptünk a komfortzónánkból, de talán pont ezért sikerült ilyen jól.

A korlátozások végéig további hasonló próbákat tervezünk, de minden héten szeretnék valami újat mutatni a gyerekeknek, hogy ne veszítsék el a motivációjukat. Reméljük, ha az életünk visszatér a régi kerékvágásba, onnan folytathatjuk, ahol abbahagytuk.

Egri Sára

〰〰〰〰〰

A Leányvári Német Nemzetiségi Néptánccsoport 1995-ben alakult. A csoport megalakulása óta Wenczl József koreográfiáit táncolja. A táncosok évente számos hazai és külföldi táncfesztiválon, megyei, régiós és országos táncminősítőn vesznek részt. 2018-ban a szereplések száma elérte az 500-at, a külföldi turnéké pedig a 30-at. A csoport művészeti vezetője Gáspár Tibor, a gyermekcsoportok oktatói Gáspár Linda, Kerecsényi-Váczai Alexandra és Egri Sára.

Ajánlott hírek