A Kecskemétről kitelepített németekről indít kutatást a helyi NNÖ



Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

A II. világháború után a magyarországi németeket az akkori államvezetés kollektív bűnösnek nyilvánította és intézkedett az érintett magyar állampolgárok kitelepítéséről. A kecskeméti német nemzetiségi önkormányzat tagjai ellátogattak a Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltárába, ahol a levéltári kutatásra vonatkozó hatályos jogszabályi keretek, illetve a járványhelyzetre vonatkozó előírások betartásával kutatást végeztek a kecskeméti németség 1944-49 közötti sorsát, az esetleges kitelepítésekre vonatkozó iratok beazonosítását illetően.

120099946_657937211542660_5211609236748641282_n

A kutatómunka során sikerült új adatokat találni a kitelepítések menetére, illetve a kitelepítettek személyére vonatkozóan. A fellelt 113 oldalnyi iratanyagot a megfelelő kutatási engedélyek birtokában digitálisan archiválták a német nemzetiségi önkormányzat jelenlévő tagjai. Már első rátekintésre is elmondható, hogy nagyon sok érdekes adatot és információt sikerült felkutatni, amelynek hamarosan megkezdődhet a tudományos feldolgozása is.

A német nemzetiségi önkormányzat célja, hogy a megismert új tényeket egy összefoglaló tanulmányban tárja az érdeklődő közvélemény felé.

Ajánlott hírek