Több, mint 1200 szavazat! Köszi, puszi, Blickpunkt!

Forrás: Zentrum

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

Idén a népszerű Blickpunkt-verseny nem kerülhetett megszervezésre szokásos formájában. Mi, azaz a Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár csapata azonban nem szerettük volna, hogy az év Blickpunkt nélkül teljen el.

bp_camp_02

Elmerültünk hát a rendszerben, és az eddig a versenybe beküldött több mint 3000 fotó közül kiválasztottuk azokat a kedvenc képeinket, amik eddig még nem jelentek meg egyik Blickpunkt-falinaptárban sem. A sok szép kép, szám szerint 42 közül, az év minden hónapjához kiválasztottunk hármat-hármat, illetve képeslaponként is három-három alkotást.

Aztán megkértük olvasóinkat, hogy állítsuk együtt össze a következő évi falinaptárt. Hálásak vagyunk, hogy ennyien segítettek nekünk, hiszen több mint 1200 szavazat érkezett! Őrület! Köszönjük!

A 2021-es Blickpunkt-naptárt november 21-én a Facebook oldalunkon fogjuk bemutatni. Ígéretünkről sem feledkeztünk el, a szavazók között öt ajándékcsomagot is kisorsolunk.

Aki szeretne, már most előrendelheti a falinaptárt az info@zentrum.hu e-mail címen.
Ár: 1800,- Ft/darab (+ esetleges szállítási költség)

〰〰〰〰〰

Információ az (elő)rendeléshez:

A naptár személyes megvásárlására a Magyarországi Németek Házában (1062 Budapest, Lendvay u. 22.) november 23-tól, csak előre egyeztetett (+36-1-373-0933; info@zentrum.hu) időpontban lesz lehetőség, de postai úton és Foxposton keresztül is eljuttatjuk Önöknek a rendelést.

Ha utóbbi mellett döntenek akkor a következő adatokat kell megküldeniük:

  • Nyilatkozat arról, hogy postai úton vagy Foxposttal küldjük a rendelést;
  • Név;
  • Postázási cím vagy a Foxpost automata helye;
  • Számlázási cím (amennyiben eltér a postacímtől);
  • Adószám;
  • Telefonszám és e-mail cím.

Személyes átvétel esetén készpénzzel fizethetnek, egyéb esetekben átutalással, számlaadatainkat a rendelés megerősítése után küldjük.
A személyes adatokat csak a feladóvevények kitöltéséhez használjuk fel, hogy a rendelés kézbesítése zökkenőmentes legyen.

A megrendelt naptárokat november 21-e után fogjuk kiküldeni, a rendelések státuszáról rendszeres értesítőket küldünk.

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2020 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo