László Tarnói: Schnittpunkte. Literarisches Leben des deutschsprachigen Ungarn um 1800

Forrás: Bibliothek.hu
Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

A németek magyarországi tömeges letelepítése a XVIII. század végére, illetve a XIX. század kezdeti éveire gyakorlatilag lezárult. A már a középkortól itt élő német polgárokkal együtt az újkori német telepesek és bevándorlók a zsidókkal együtt sok nagyváros, így a fővárosi lakosság német nyelvű többségét alkották.

Schnittpunkte

A reformkor magyar nemzeti mozgalma és magyarosítási törekvéseinek következtében ezen polgároknál nemcsak az identitásukat illető, hanem a nyelvi asszimilációra való törekvés is megfigyelhető volt. Ugyanakkor a városok német nyelvű polgárai a gazdasági fellendülés mellett a kulturális és a tudományos élet felvirágzásához is nagyban hozzájárultak. Mindemellett sajnos sok vívmányukkal – így német nyelven íródott műveikkel együtt – a feledés homályába vesztek.

Ezen „feledés elleni” szándékkal készült el egy kétrészes irodalomtudományi tanulmánykötet, aminek ez a 2020-ban kiadott első kötete. A mű Dr. Tarnói László munkáját dicséri, mely egyben irodalomtudományos életművének összefoglalásaként is értelmezhető. A professzor az 1800-as év körüli Magyarország német nyelvű irodalma mellett annak hatásait is vizsgálta a külföldi német és belföldi magyar irodalom tükrében. Az ország német nyelvű kulturális és irodalmi életét a kötetben található tizenkét nagyobb fejezet különböző aspektusból, tudományos alapossággal tematizálja.

A mű mindenekelőtt irodalmi szakkönyv, tehát semmi esetre sem könnyed olvasmány. Mégis sok különleges és ezidáig feltehetően ismeretlen érdekességet tár az olvasó elé. A német nyelvű szerzőkről és műveikről szóló fejezetből például megtudhatjuk, hogy az írások gyakran témájukat és tartalmukat illetően igen szorosan kötődtek a magyarsághoz, tulajdonképpen csak nyelvükben és szerzőik nevét illetően voltak németek. Jó példa erre az 1800-as év tájékán kétszer is kiadott, Franz Xavier Girzick pest-budai német színész által írt német nyelvű Stephansdrama, melynek közvetlen hatása volt Katona Józsefre, mikor másfél évtizeddel később megalkotta a Bánk Bánt.

A teljesség igénye az egész kötetben végigkövethető. A témát illető legkülönfélébb olvasói érdeklődésnek megfelelően találhatunk benne gondosan és részletesen összeállított fejezetet a német nyelvű irodalmi életről, a pesti és budai színjátszásról, a német nyelvű polgárok költészetéről, identitásukról és számos prózai művükről. A kötet zárófejezetei a német-magyar kulturális transzfert, annak részben külföldi befolyásoltságát, a németországi Magyarország-képet és az ezzel kapcsolatos – bizonyos még ma is élő – kliséket tárják az olvasó elé.

Ezt az irodalmi tanulmánykötetet mindazoknak ajánljuk, akik az 1800-as évek fordulóján a Magyar Királyság területén élő német nyelvű polgárság színvonalas és élénk irodalmi élete iránt érdeklődnek.

László Tarnói: Schnittpunkte. Band 1. Literarisches Leben des deutschsprachigen Ungarn um 1800 (Metszéspontok. 1. kötet. Német nyelvű irodalmi élet 1800 körül Magyarországon)
Budapest – Paris: Károli Gáspár Universität der Reformierten Kirche in Ungarn – L’ Harmattan Verlag . Éditions L’ Harmattan, 2020.
302. o., ill.
Nyelv: német

Az ajánlóinkban szereplő könyvek (amennyiben nincs más feltüntetve kizárólag kikölcsönzés céljából) megtalálhatók a Magyarországi Németek Könyvtára gyűjteményében.
További információ: info@bibliothek.hu
Honlap: www.bibliothek.hu

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2021 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo