A múltnak jövője van. Országos magyarországi német tanösvény. Kísérőfüzet

Forrás: Bibliothek.hu

Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát

A tanösvény szó kapcsán többnyire olyan a természetben, szakemberek által létrehozott mesterséges látnivalók juthatnak eszünkbe, melyek pedagógiai céllal, bizonyos természeti jelenségekre hívják fel a figyelmünket, illetve egyben bővítik is ismereteinket a bemutatott dolgokkal kapcsolatban.

tanoesveny_fuzet

A magyarországi német tanösvények kapcsán szintén az ismeretbővítés pedagógiai céljáról van szó, mindemellett identitáserősítő funkcióval bírnak, illetve egyfajta kultúrtörténeti emlékművekként is szolgálnak. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata nagy örömmel jelentette be idén a már meglévő bajai országos és a többi, Pilisszentivánon, Tarjánban, Bándon, Csolnokon, Sombereken, Fekeden, Mecseknádasdon, illetve Bátaszéken található tanösvény mellett még további három megépítését Dunabogdányban, Pécsváradon és Mohácson. Mindez arra enged következtetni, hogy a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának (MNOÖ) 2015-ben megszületett „kezdeményezésének magva termékeny földbe hullott” és ezzel egy folyamatosság figyelhető meg a tanösvények létrehozásában.

Az itt bemutatott kétnyelvű kiadvány a 2020-ban átadott, a bajai Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjának területén található országos tanösvény kísérőfüzete. A tanösvény és a füzet terveit, illetve összeállítását olyan magyarországi német témákban jártas szakértők végezték, akik személyükkel a professzionális kivitelezés garantálói is egyben. Az országos tanösvény vezérmottója a közösség. A füzet kapcsán is láthatjuk, hogy annak elkészüléséhez is nélkülözhetetlen volt az összefogó, közösségi munka, mely által egyben biztosították annak magas szakértelemmel történő megvalósulását is. Az itt bemutatott nyolc állomás révén nemcsak a múltat ismerhetjük meg, hanem a jelent is. Továbbá a mai identitás elemeit, illetve az MNOÖ stratégiáját is, aminek segítségével a magyarországi német népcsoport jövőjét, további megmaradását kívánják biztosítani.

A Magyarországi Németek Könyvtárában természetesen az országos tanösvény kísérőfüzete mellett megtalálható a Dél- illetve Észak-Dunántúlon található ezidáig létrehozott nyolc tanösvény kísérőfüzete is. Aki a tanösvényeket szeretné otthonról, videófelvételekről is megismerni, annak figyelmébe ajánljuk a tanösvények honlapját, ahonnan akár nyomtatható formában le is töltheti a kísérőfüzeteket.

A magyarországi németek országos tanösvényének kísérőfüzetét mindazoknak ajánljuk, akik népcsoportunkkal kapcsolatos általános és aktuális információkat szeretnének kapni. Továbbá mindazok számára is hasznos lehet, akiknek vagy nincs lehetőségük meglátogatni a tanösvényt vagy arról egy bajai utazást megelőzően szeretnének informálódni.

A múltnak jövője van. Országos magyarországi német tanösvény. Kísérőfüzet
[Összeáll.]: Erb Maria, Frey Mária együttműködésben Englenderné Hock Ibolyával, Manz Alfréddal és Szauter Teréziával
20 o., ill.
[Budapest] : Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, 2020.
Nyelv: német és magyar

Az ajánlóinkban szereplő könyvek (amennyiben nincs más feltüntetve kizárólag kikölcsönzés céljából) megtalálhatók a Magyarországi Németek Könyvtára gyűjteményében.
További információ: info@bibliothek.hu
Honlap: www.bibliothek.hu

Deutschválts nyelvet

Címkék:

Kapcsolódó cikkek:

© 2004 - 2021 • Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, Minden jog fenntartva!
logo