Nagyon érdekes és izgalmas év ért most véget számomra a Magyarországi Németek Házában: sok és sokféle embert ismertem meg, számos különböző projektet sikerült megvalósítanom.
Mindennapjaimban számos ellentmondással néztem szembe: új ismeretségekkel, de búcsúzásokkal is, lelkes nézősereggel, de a közönség hiányával is, dicsérettel és kritikával; sok időt fordítottunk közös tervezgetésre, de tele volt a programfüzet. Az országos önkormányzat, a Magyarországi Németek Háza és egyéb intézmények munkatársaival, valamint a rendezvények látogatóival folytatott együttműködést feltétlenül meg kell említenem. Külön köszönet illeti azokat, akik a HdU-ban, illetve Magyarországon szeretettel fogadtak, kisebb és nagyobb rendezvények alkalmával segítettek, és akikkel közösen sikerült véghezvinni projekteket. Remélem, közülük sokakkal találkozom a jövőben Magyarországon, Németországban, vagy éppen a világ egy más táján!