BibliothekMalenkij Robot - “Egyetlen bűnünk a származásunk volt”

Malenkij Robot – “Egyetlen bűnünk a származásunk volt”

Ugyan a rendszerváltozás óta már nem kellene tabuként kezelni a szovjet munkatáborokba deportáltak kérdését, az elmúlt években mégis kevés kiadvány született a malenkij robotról, ezek legtöbbje visszaemlékezés volt. Mára eljött a 24. óra a kutatók számára, hiszen a kényszermunka túlélői igen idősek. A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre gondozásában megjelent kétnyelvű (magyar-német) munkában a visszaemlékezések mellett tanulmányok, forrásdokumentumok illetve egy tanulmányútról szóló beszámoló is található.

malenkij_robot

Bognár Zalán (történész, a kötet szerkesztője) részletes tanulmánya a malenkij robotot általánosságban mutatja be, a többi írás annak egyes aspektusait vizsgálja, például a túlélők pszichés zavarait vagy hogy egyes településeken hogyan zajlott a deportálás.

A visszaemlékezéseket a kötet nem teljes terjedelmében közli, hanem témakörökre felosztva, hogy az egykori kényszermunkásoknak hasonló eseményekről szerzett tapasztalatait össze lehessen vetni ill. az olvasó mindezekről árnyalt képet kapjon. A témakörök között szerepel a táborba érkezés, a külvilággal való kapcsolat ill. a fogság idején bekövetkezett halálesetek is.

A könyv utolsó része egy a Donyec-medencébe vezető tanulmányútról számol be, melynek során a kötet alkotói felkeresték az egykori táborokat és megemlékeztek az egykori foglyokról.

A számos dokumentum és illusztráció különösen értékessé teszi a könyvet. A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre kéri azon fiatalokat, akik szívesen készítenének interjút egykor malenkij robotra elhurcolt családtagjukkal, hogy vegyék fel a kapcsolatot a szervezettel.

A kötetet azoknak ajánljuk, akik bővíteni szeretnék tudásukat a deportálásokról, de azon fiataloknak is, akik eddig csak kevés vagy semmilyen információval nem rendelkeztek ezekről az eseményekről.

“Egyetlen bűnünk a származásunk volt” Német és magyar polgári lakosok deportálása “malenkij robot”-ra a sztálini lágerekbe 1944/1945-1955 = “Unsere einige Schuld war unsere Abstammung” Die Deportierung der ungarischen und deutschen zivilen Bevölkerung zur Zwangsarbeit (“Malenkij Robot”) in die stalinischen Lager 1944-45/1955
Borítócím: Malenkij Robot
Pécs : Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre, 2009.
391 o. ; ill.
Nyelv: magyar-német

teszt

teszt

35 éves barátság: Jubileumot ünnepelt Tarján és Staufenberg

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

Búcsú Brennbergbányán és Nagynyárádon

Az MNOÖ „Rund um das Jahr, rund um Land” elnevezésű projektjének keretében egy nagynyárádi delegáció 2026 augusztusában kétnapos látogatásra utazott Brennbergbányára, hogy megismerkedjen a búcsúfa felállításának hagyományával.

A kisebbségi nyelveknek a digitális jövőben is erőteljesen hallatni kell a hangjukat

Ez a hír csak egy nyelven érhető el. Kérjük váltson nyelvet.

Schlepp Ferenc: Agostyán község története 1733-2004-ig

Egy kiadvány azoknak, akik család- és helytörténeti témák iránt érdeklődnek vagy egyszerűen Agostyán, illetve környékének múltjával ismerkednének meg.

Georg Mertin: Die Hemdvermesser

A három generáción átívelő családtörténet cselekménye a magyarországi Perbáltól egy hesseni kis falun és egy egyetemi város világán keresztül egészen Párizsig vezet.

Gábor Kerekes: Der steinige Weg. Studien, Porträts und Interpretationen zur modernen ungarndeutschen Literatur

A kötet átfogó és tudományosan megalapozott képet nyújt a modern magyarországi német irodalom fejlődéséről, tematikai gazdagságáról és legfontosabb alkotóiról.