Blickpunkt.hu

TrachtTag.hu

Bibliothek.hu

Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár

HomeFőhírBejárással egybekötött sajtótájékoztató a Dugonics utcai óvodában

Bejárással egybekötött sajtótájékoztató a Dugonics utcai óvodában

A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 2014. március 20-án 9 órakor tartotta a Dugonics utcai óvoda épületének megújításához kapcsolódó, bejárással egybekötött sajtótájékoztatót. A rendezvényen megjelenteket német népviseletbe öltözött óvodások zenés, táncos műsora fogadta, majd Englenderné Hock Ibolya mondott köszöntőt.

Heinek Ottó a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke beszédében kiemelte, hogy az óvoda egy több elemből álló projekt része, amely a pécsi német nemzetiségi közoktatás intézményrendszerének jelentős fejlesztését eredményezi. Nagy Csaba Pécs város alpolgármestere örömét fejezte ki a sikeres beruházás kapcsán, hangsúlyozta a város támogatta a német nemzetiségi közoktatás fejlesztését, amelynek legfontosabb eleme a beruházással érintett épületek átadása volt.

Ezt követően bemutatásra került a pályázat, a bejárás során pedig megtekinthetők voltak a beruházás eredményei. A „Német nemzetiségi közoktatás fejlesztése a Koch Valéria Iskolaközpontban” pályázat keretében a Dugonics utcai óvodában a tetőhéjazat cseréje, a homlokzat festése, a konyha és a vizesblokkok átalakítása és az épületgépészet felújítása valósult meg. A bővítéssel egy új csoportszoba, fejlesztőszoba és tornaszoba is kialakításra került, az épület a fejlesztést követően akadálymentesen használható. Az udvaron az akadálymentes közlekedés érdekében új út és járda, akadálymentes parkolóhely került kialakításra, a csapadékvíz elvezetése is megoldottá vált. A Dugonics utcai óvodát érintő beruházás összértéke meghaladta a 112 millió forintot.

A fejlesztés kiemelkedő eredménye, hogy az óvoda egy újabb csoporttal bővül, így orvosolható az évek óta jellemző túljelentkezés problémája. További eredmény a szakmai tartalom fejlesztése, ennek keretében a környezettudatosság és egészségnevelés, valamint az óvodai nagymozgás fejlesztés, testnevelés hangsúlyos megjelenítése, amelyben szakmai együttműködő partnere a PTE óvodája. A szakmai munkát új eszközök is segítik, amelyek a Dugonics utcai óvodában közel 5 millió forint értékben kerültek beszerzésre.

Bővebb információ >>>

Audi Hungaria Iskolaközpont Győr: Búcsú a 2024/25-ös ballagó évfolyamtól

Andreas Gering főigazgató: „Az élet nem futószalag – hanem kaland!”

Az MNÁMK Ifjúsági Tánccsoportja Athénban – egy különleges táncprojekt élményei

A bajai MNÁMK tizenegy táncos diákja három pedagógus kíséretében egy nemzetközi táncprojekt keretében Görögország fővárosába, Athénba látogatott.

Franz Metz: Heinrich Weidt. Der Lebensweg eines deutschen Kapellmeisters im Europa des 19. Jahrhunderts

Egy könyv mindazoknak, akik érdeklődnek a közép- és délkelet-európai zenei örökség, valamint a bánáti német közösség zenetörténete iránt.

A 2022. évi népszámlálás adatainak elemzése

A 2022. évi népszámlálás végleges adatai 2023 őszén jelentek meg, amelyek alapján elemzések készültek a magyarországi németek létszámáról és összetételéről különböző szempontok szerint.

Franz Metz: Heinrich Weidt. Der Lebensweg eines deutschen Kapellmeisters im Europa des 19. Jahrhunderts

Egy könyv mindazoknak, akik érdeklődnek a közép- és délkelet-európai zenei örökség, valamint a bánáti német közösség zenetörténete iránt.

Dr. Erdős Ferenc: Mór története

Az itt bemutatott 2002-ben megjelent kétnyelvű kiadvány nem pusztán egy helytörténeti monográfia, hanem méltó tisztelgés Mór múltja, értékei és közössége előtt.

Simányi Frigyes: Baranya megye tájházai, emlékházai, népi épületei

Egy kötet mindazok számára, akik szeretnék felfedezni, hogyan éltek elődeink a falusi mindennapokban és hogyan őrzik ezt a tudást ma a baranyai tájházak.