Megkérdeztük… – Magyarország 2014. április 6-án ismét választ. Idén első alkalommal arra is lehetőség van, hogy a magyarországi nemzetiségek pártoktól függetlenül saját képviselőt juttassanak a Parlamentbe. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata a pécsi PTI Communications Kft.-t bízta meg országos választási kampányának lebonyolításával. A kampánystáb munkatársával, Szeiberling Krisztinával beszélgettünk.
Bemutatná a csapatot, amely a kampány mögött áll?
Egy már évek óta működő PR-ügynökség vagyunk, amely tulajdonképpen egy családi vállalkozásból nőtte ki magát. A szűk csapat szakképzett, tapasztalt újságírókból, PR-, illetve marketing szakemberekből áll, de – mivel azt a tevékenységünk megkívánja – rendszeresen további kollégákkal, pl. operatőrökkel, vágókkal, grafikusokkal stb. is szorosan, folyamatosan együtt dolgozunk. A szakmai vezető egyébként a férjem. Szerintem a PTI Communications egyik erőssége az, hogy noha számos nagy projekten is dolgozunk, mindig elég kis cég vagyunk ahhoz, hogy valamennyi ügyfelünkkel, minden projekttel lelkiismeretesen foglalkozzunk.
Mivel foglalkozik ez a csapat, van jelenleg olyan megbízásuk, amiről szívesen beszámolna?
Az ügynökség három legfontosabb tevékenységi köre először is a filmkészítés, másodsorban az EU által támogatott projektek kommunikációs és marketingfeladatainak ellátása és harmadrészt pedig olyan állandó partnereink vannak – cégek, intézmények, egyéb szervezetek-, amelyek sikerét a külső kommunikációjukkal kapcsolatos folyamatos tanácsadással segítjük. A legszebb ebben a munkában az, hogy egyazon napon egy turisztikai látványosság szórólapjának kidolgozásán dolgozunk, majd fiatalkorú bűnözők társadalomba való visszailleszkedésről forgatunk filmet, és kicsit később cikket írunk a biztonságos csapadékvíz-elvezetésről. A feladatok tehát sokrétűek, nap mint nap mi magunk is sok újat tanulunk.
Milyen koncepció alapján készült a kampány? Nagyon kevés idejük volt, hogy álltak neki felépíteni?
Első lépésben azt tisztáztuk Heinek Ottóval, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnökével, hogy melyek azok a legfontosabb üzenetek, amelyeket ebben a rövid, alig négyhetes kampányban folyamatosan és minden csatornán átadni kívánunk. Egyezett a véleményünk elnök úrral abban, hogy a kampányba néhány „meredekebb”, szokatlan elemet is beépítsünk annak érdekében, hogy még hatékonyabban ráirányítsuk a figyelmet a célunkra. Erre építve állítottuk össze a kommunikációs tervet. Egyik alaptevésünk az volt, hogy mindenképp helyezzük el a reklámokat a különböző televíziócsatornákon és újságokban – az első és legfontosabb lépés tehát a szerkesztőségekkel való kapcsolatfelvétel volt. A hirdetéseken túl a szükséges videó- és rádiószpotokat, videóüzeneteket, cikkeket és plakátokat is elkészítettük. Facebook-kampányt indítottunk, és mindeközben egy flasmob akció megszervezését is elkezdtük.
Említette a flashmob akciót, ami valódi villámcsődület hullámot indított el a németség körében. Pécs után Baján és más településeken is együtt énekeltek és zenéltek az emberek. Van ehhez érdekes háttérinformáció? Egyáltalán miért gondolták, hogy ennek a kezdeményezésnek hatása lesz?
A flashmob több okból is tökéletes akciónak tűnt ahhoz, hogy felhívjuk a figyelmet az ügyünkre. Egyrészt nem szokványos kampányakció, másrészt pedig a magyarországi németek szívesen énekelnek és zenélnek, és olyan gazdag zenei kultúrával rendelkeznek, amit érdemes bemutatni. Egy flasmob rövid, nem tart tovább néhány percnél, és elég különös ahhoz, hogy felkeltse a média érdeklődését is. A pécsi eseményen például a saját forgatócsoportunkon kívül még öt televízióstáb és további újságírók vettek részt, akik aztán tudósítottak is a nemzetiségi választásról. Ez volt az egyik célunk a kezdeményezéssel: a sajtónyilvánosság. Emellett legalább ennyire fontos volt, hogy néhány percig több száz ember egyazon ügyért közösen áll ki. Itt szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik jelen voltak és az akciónkat az elejétől fogva minden erejükkel támogatták. Nagyon sok és kizárólag pozitív visszajelzéseket kaptunk! Annak pedig, hogy a pécsi flashmobnak folytatása volt és egyre több helyen szerveznek hasonlót, különösen örülök. Meghat az emberek lelkesedése és az összetartozás érzés is, amelyeket ezeken az eseményeken megtapasztalhattunk.
A kampány folyamán nem lehetett nem észrevenni, hogy inkább a nemzetiségi tudatra, mint a politikai magyarázatokra szorítkoztak. Mi az, ami túlmutat a kampányon és a nemzetiségi identitást célozza meg?
Jelenleg nincs időnk arra, hogy a kampányban politikai magyarázatokkal szolgáljunk. Egyébként pedig nem is ez volt a megbízatásunk. Erre az országos önkormányzatnak hiteles személyiségek, munkatársak és aktivisták állnak rendelkezésére, akik az egész országban minden fórumon teszik a dolgukat. A mi feladatunk az, hogy szimpátiát ébresszünk az emberekben az ügyünk iránt, felhívjuk a figyelmet a célkitűzésünkre, miközben minden alkalommal felkínáljuk azt a fontos információt, hogy hol lehet még részletesebben tájékozódni a témában.
Személy szerint hogy éli meg ezt a kampányt? Hiszen annak egy olyan részébe is betekintése van, amibe másnak nem.
A mi munkánk csak egy kis része annak a hosszú és összetett folyamatnak, amely ahhoz vezet, hogy napról napra több tucat magyarországi német felveteti magát a választói névjegyzékbe, hogy majd a német listára szavazhasson. Valójában csak a saját részünkbe van mélyebb betekintésem, az emberek meggyőzése az egyes településeken, nem a mi feladatunk. Hogy hogyan élem meg ezt az egészet? Az ügynökségünknél nincs olyan munka, ami ne lenne fontos! A legkisebb megbízás is jelentőséggel bír. Azonban ez a feladat számunkra, számomra mégiscsak nagyon különleges! Az, hogy a magyarországi németséget a szakértelmünkkel egy ilyen fontos lépésnél legalább egy kicsit támogathatjuk, és aktívan részt vehetünk az összetartozás érzésének megteremtésében, ez nagyon nagy öröm a számomra. Naponta többször rápillantok a regisztráció állására, és örülök, amikor azt látom, hogy a regisztráltak száma jelentősen emelkedett.
Ambach Mónika