Zentrum.hu

Német nemzetiségi szavalóverseny regionális döntője Mosonmagyaróváron

2014. március 28-án immáron tizennegyedik alkalommal rendezték meg a Német Nemzetiségi Általános- és Középiskolák Vers- és Prózamondó Versenyének nyugat- és észak-dunántúli ill. budapesti regionális döntőjét. A versenynek idén is a mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola adott otthont.

A versenyzők tíz kategóriában, hat zsűri előtt tehették próbára tudásukat.
 A tanulóknak az irodalmi német kategóriákban két, a nyelvjárási kategóriákban pedig egy szabadon választott verset vagy prózai művet kellett előadniuk. Az 1-4. osztályosoknak legfeljebb négy, az 5-8.-asoknak öt, míg a legidősebbeknek hat perc állt a rendelkezésükre, hogy elszavalják választott műveiket. Az előadásokat a zsűri meghatározott szempontok szerint pontozta, mint például a beszédtempó, a gördülékenység, a hanglejtés, a nyelvi tisztaság, a pontosság, az érthetőség, a megformáltság és a felépítés. A résztvevők egy előadásért maximum 50 pontot kaphattak. Az egyes kategóriákban legjobb pontszámot elért tanulók továbbjutottak az országos döntőbe.

Az eredményhirdetésen ismertették a döntőbe jutottak névsorát, az egyes kategóriák győztesei a közönség előtt is előadták egyik szövegüket. Az országos döntőt idén május 16-án rendezik meg Budapesten, a Német Nemzetiségi Gimnáziumban.

Az eredmények >>>

Exit mobile version