Blickpunkt.hu

TrachtTag.hu

Bibliothek.hu

Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ és Könyvtár

HomeHírfolyamBudakeszi: emlékművet avattak a svábok őseinek

Budakeszi: emlékművet avattak a svábok őseinek

Emlékművet avattak vasárnap Budakeszin az első betelepülő német családok tiszteletére. Józsa Bálint szobrászművész Őseink emlékére című alkotásával a háromszáz éve betelepült német lakosság élete, munkássága és hagyományai előtt tiszteleg a város.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: ez az emlékmű is erősíti azt a hitet, hogy különböző nemzetiségű és vallású emberek évszázadokon át tudnak egymás mellett élni békében, szeretetben és közös hitben, és megmutatja a magyarok befogadó hajlandóságát. Egyben jelzi az idetelepült németek hitét, közösségi erejét, töretlen akaratát. Schrotti János, a budakeszi német önkormányzat elnöke beszédében a magyarországi németek 1946-os elűzetéséről is megemlékezett. A kitelepítés egy tragikus szelete annak a háromszáz évnek, amelyet az elődök itt eltöltöttek – mondta. Hangsúlyozta: az utókornak emlékeznie kell azonban az építésre, a haza védelmére, a település szépítésére vagy a közösségek kapcsolatára.

budakeszi

Csutoráné Győri Ottilia polgármester (Fidesz-KDNP) az avatáson azt hangsúlyozta: emlékezni kell a múltra, hogy meg lehessen érteni a jelent, és megtalálni a megmaradás és a gyarapodás útjait.

Franz Huber, az egykori, Budakesziről kitelepítetteket és leszármazottaikat tömörítő szervezet, a Budakesser Gemeinschaft elnöke és Hidas Mátyás, a Budakeszi Szépítő Egyesület elnöke is felidézte, hogy az elődök szorgalmas munkával egy szinte lakatlan településből a 20. századra virágzó falut varázsoltak. Ezt a lelki és fizikai építőmunkát, kultúrateremtő folyamatot derékba törte ugyan a 250 évvel későbbi kitelepítés, de az elődök életműve fennmarad – hangsúlyozták.

A Buda Környéki Televízió riportban számolt be az emlékmű előkészületeiről.

[embedyt]http://www.youtube.com/watch?v=L6zssuf433c[/embedyt]

Audi Hungaria Iskolaközpont Győr: Búcsú a 2024/25-ös ballagó évfolyamtól

Andreas Gering főigazgató: „Az élet nem futószalag – hanem kaland!”

Az MNÁMK Ifjúsági Tánccsoportja Athénban – egy különleges táncprojekt élményei

A bajai MNÁMK tizenegy táncos diákja három pedagógus kíséretében egy nemzetközi táncprojekt keretében Görögország fővárosába, Athénba látogatott.

Franz Metz: Heinrich Weidt. Der Lebensweg eines deutschen Kapellmeisters im Europa des 19. Jahrhunderts

Egy könyv mindazoknak, akik érdeklődnek a közép- és délkelet-európai zenei örökség, valamint a bánáti német közösség zenetörténete iránt.

A 2022. évi népszámlálás adatainak elemzése

A 2022. évi népszámlálás végleges adatai 2023 őszén jelentek meg, amelyek alapján elemzések készültek a magyarországi németek létszámáról és összetételéről különböző szempontok szerint.

Franz Metz: Heinrich Weidt. Der Lebensweg eines deutschen Kapellmeisters im Europa des 19. Jahrhunderts

Egy könyv mindazoknak, akik érdeklődnek a közép- és délkelet-európai zenei örökség, valamint a bánáti német közösség zenetörténete iránt.

Dr. Erdős Ferenc: Mór története

Az itt bemutatott 2002-ben megjelent kétnyelvű kiadvány nem pusztán egy helytörténeti monográfia, hanem méltó tisztelgés Mór múltja, értékei és közössége előtt.

Simányi Frigyes: Baranya megye tájházai, emlékházai, népi épületei

Egy kötet mindazok számára, akik szeretnék felfedezni, hogyan éltek elődeink a falusi mindennapokban és hogyan őrzik ezt a tudást ma a baranyai tájházak.