Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát
“Und Ihr, Germanien’s Söhne! fest und bieder,
Schließt Euch an Eure neue Heimat an!
Folgt kühn dem Rufe Eurer neuen Brüder,
Zum sichern Siege führt Euch ihre Bahn”
(Gustav Grimm: Stimme eines in Ungarn wohnenden Deutschen, 1848. Részlet)
Március 15-én ünnepeljük az 1848. évi márciusi forradalom évfordulóját. Kétségkívül ez a magyar történelem egyik legjelentősebb eseménye, amely máig politikai gondolkodásunk és szabadságfogalmunk alapja. A szabadságharc és a nemzetiségek kapcsán általában a konfliktusok jutnak eszünkbe, hiszen többen közülük – például a szerbek és a románok – fegyveresen felléptek ellene. A németség zöme viszont – legalábbis kezdetben – a forradalom támogatója volt.
A 19. század első felében a kibontakozó magyar nacionalizmus hátrányosan érintette a nemzetiségeket. A korabeli nemzetfelfogás értelmében a Magyar Királyság alattvalói magyarnak számítottak, jellemzőek voltak az asszimilációs törekvések. Ennek ellenére a németség támogatta a reformokat, elsősorban a mérsékeltebb Széchenyi István szimpatizánsai voltak.
1848 tavaszán a bécsi forradalom nem csak a magyar anyanyelvűeket hozta lázba. A pesti polgárság jelentős része is üdvözölte a változásokat, a márciusi ifjak egyike, Irányi Dániel maga is német származású, szepességi szász volt. A március 15-én közzétett tizenkét pont többségével – így például a szabad sajtóval, a törvény előtti egyenlőséggel – a németség is egyetértett, valamint az is a német szerepvállalás része, hogy a pontokat Landerer Lajos és Heckenast Gusztáv nyomdájában sokszorosították a Nemzeti dallal együtt.
Sajnos a nemzetiségi kérdést az áprilisi törvények sem oldották meg, a magyarosítási törekvések is folytatódtak, a budai hegyvidék részei például Döbröntei Gábor kezdeményezésére kaptak magyar neveket, így lett például Auwinkel neve Zugliget. A német származású Tavasi Lajos a Pesti Divatlapban németül beszélő magyarokként hivatkozik nemzettársaira.
Mindez nem akadályozta meg a németséget abban, hogy az osztrák-magyar konfliktus kiéleződésekor a szabadságharc oldalára álljanak. Magyarország is hazává lett számukra, az ő kifejezésükkel élve „atyaföld” lett. Csupán az erdélyi szászok foglaltak állást a császárság mellett, kivételt képeztek azonban Nagyszeben polgárai. A szepességi szászok, a pesti polgárok, a kialakulóban lévő svábság a magyarok mellett állt, a fegyveres harcban is részt vettek. A vezérkarban is voltak német származásúak, Görgei Artúr szepességi szász volt, Klapka György bánáti német család sarja, Vetter Antal budai német, és nem szabad elfeledkezni az Aradon vértanúhalált halt Aulich Lajosról, Láhner Györgyről és Schweidel Józsefről sem.
Jelentős szerepe volt a harcokban a német légiónak is, melynek kezdetben az elbukott ausztriai és németországi forradalmak menekültjei voltak a tagjai, de a harcok végére szinte kizárólag németekből állt. Parancsnoka Peter Giron volt. Kossuth külön kiemelte visszaemlékezéseiben a németek hősies ellenállását Fehértemplomnál 1848 augusztusában a jelentős túlerőben lévő szerb felkelőkkel szemben. Bem József 1849 tavaszán külön sváb honvéd zászlóaljt hozott létre.
A pesti német polgárság álláspontja többször változott a szabadságharc során, ám Haynau a város megszállása után árulókként kezelte őket, ahogy csalódását fejezte ki az egész magyarországi németség „hűtlensége” iránt is. A harcokban elesett 36 000 honvédből mintegy 4 000 volt német nemzetiségű. A megtorlás súlyosan érintette a németséget is, számos tisztet kivégeztek illetve várbörtönnel sújtottak. A magyarországi németek áldozatkészségének állít emléket többek között Herczeg Ferenc A hét sváb című regénye és A fekete lovas című drámája is.
Az 1848-as forradalom és az azt követő szabadságharc közelebb hozta egymáshoz az ország magyar és német nyelvű polgárait, a svábok hitet tettek új hazájukhoz való hűségükről.
Mayer István