Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát
A német-magyar kapcsolatok 1100 éve, 7. rész
Október 31-éről talán sokaknak már csak a zajos halloween-partyk jutnak eszébe, pedig több keresztény felekezet is ünnepel ekkor. A katolikus egyház mindenszentek előestéjét, míg a protestáns egyházak ezen a napon tartják a reformáció napját. Luther Márton ugyanis 1517-ben ezen a napon tűzte ki 95 tézisét a wittenbergi vártemplom kapujára.
A reformáció fő célkitűzése a katolikus egyház megtisztítása volt az évszázadok során rárakódott külsőségektől. A reformátorok tisztább, egyszerűbb vallásosságot szerettek volna megteremteni. Luther Márton maga is papi végzettséggel rendelkezett. A kor viszonyaihoz képest későn, 22 éves korában döntött az egyházi pálya mellett, amikor is belépett az ágostonos rendbe. Kezdetben nem gondolkodott önálló felekezet alapításában, de radikális törekvései miatt gyorsan szembekerült Rómával. A lutheri tanításokat 1530-ra foglalták egységes rendszerbe, ez volt a 28 cikkelyből álló ágostai (augsburgi) hitvallás.
A német területeken máig a lutheri reformációnak a legnagyobb a hatása, de hazánkban legalább olyan jelentős a Kálvin János által megalapozott református irányzat. A francia származású Kálvin Párizsban sajátította el a „hét szabad művészetet”, majd jogi végzettséget szerzett. Reformátori munkásságát az 1530-as évek elején kezdte meg, fő műve, az Institutio Christianae Religionis 1536-ban jelent meg. A kálvini reformáció központja Svájc, azon belül Genf városa lett, ahol Kálvin élete utolsó szakaszában teljhatalmat gyakorolt.
A reformáció hatása felmérhetetlen, és távolról sem csak a vallási életet érinti. Luther egyik legfontosabb követelése az anyanyelvi istentisztelet volt az addigi latin misézés helyett. Ehhez természetesen szükséges volt a vallási szövegek lefordítása az egyes nemzetek nyelvére. A Bibliát maga Luther fordította le német nyelvre. A protestáns tanok terjedését segítette a felfejlődőben lévő könyvnyomtatás is. A teológiai vitáknak köszönhetően felélénkült az egyetemi élet, Wittenberg, Heidelberg és a többi neves protestáns egyetem a közép-európai peregrinus diákoknak is kedvelt célpontja lett.
Magyarországon elsőként a királyi udvarban jelent meg a reformáció, de a protestantizmus fellegvárává Erdély vált. Ebben több német polgárnak is szerepe volt, nem kis részben éppen a fent említett nyomdászat terén végzett munkájuk miatt. Egyik legjelentősebb közülük Johannes Honterus volt, akinek az utókor az „Erdély reformátora” jelzőt adta. Brassóban született, a bécsi egyetemen szerzett magisteri címet. Megfordult Regensburgban, tanított a krakkói egyetemen, a nyomdászatot és a fametszést Bázelben sajátította el. 1533-ban hazatért szülővárosába, ahol nyomdát alapított. A sokoldalú humanista reformátori tevékenysége mellett sokat tett az oktatás és a hazai jogtudomány fejlesztéséért is. Luther követője volt, maga a wittenbergi reformátor is elismeréssel nyilatkozott az erdélyi egyház megreformálására alkotott terveiről.
Hasonló, ha nem nagyobb jelentőségű volt a magyar reformációban Heltai Gáspár szerepe. Ő is számos területen tevékenykedett: elsősorban nyomdászként és szépíróként ismerjük, de műfordítóként és lelkészként is dolgozott. Az erdélyi szász származású, német anyanyelvű reformátor 1510-ben, feltehetően wittenbergi tanulmányai során ismerkedett meg a lutheranizmussal.
1550-ben alapította meg Kolozsvárott nyomdáját, melyet kezdetben Hoffgreff Györggyel közösen működtetett. A nyomda a magyar művelődéstörténetben kiemelkedő jelentőségű, különösen a magyar nyelv elterjesztésében. Heltai ugyanis Honterusszal szemben csak kevés német nyelvű művet jelentetett meg. Legismertebb írói művei közé tartozik az Aesopus művein alapuló Száz fabula és a Chronica az magyaroknak dolgairól. Részt vett a Biblia magyarra fordításában is. 1569-ben áttért az unitárius hitre. Kolozsváron halt meg 1574-ben.
A lutheránus eszmék a szepességi szászokat is elérték. Legjelentősebb közvetítőjük a bártfai Leonard Stöckel (1510-1560) volt. Ő is Wittenbergben végzett, Luther és Melanchton tanítványa volt. Elsősorban tanárként tevékenykedett, miután 1539-ben visszatért Bártfára, rektorként újjászervezte és modernizálta a város iskoláját. Sikerült olyan magas színvonalra fejlesztenie, hogy azt később „magyar Wittenbergként” tartották számon. 1546-ban öt Felső-Magyarországi város (Kassa, Eperjes, Lőcse, Bártfa és Kis-Szeben) áttért az evangélikus hitre. Hitvallásukat, a Confessio Pentapolitanát Stöckel fogalmazta meg az ágostai hitvallás mintájára.
Noha a reformáció hatása a királyi Magyarországon is érvényesült, a budai és pesti német közösségek túlnyomórészt megtartották katolikus hitüket, a kis számú protestáns gyülekezet Buda 1541-es megszállása után elhagyta a várost. A lutheri és kálvini tanok egész Magyarországon népszerűek lettek. A Habsburg udvar sem maradt közömbös az új eszmék iránt, de az uralkodócsalád mindvégig a katolikus egyház híve maradt. Részben ennek köszönhető az is, hogy a 18. századi nagy betelepítések idején elsősorban a katolikus német területekről érkező emberekkel népesítették be a török pusztítás után üresen maradt területeket. Sorozatunk későbbi részeiben természetesen ezzel a témával is részletesen foglalkozni fogunk.
Mayer István