Szeretne rendszeresen hírekről, cikkekről értesülni?
Lájkolja Ön is a –> Zentrum Facebook oldalát
Immár hagyomány, hogy a IV. kerületi német nyelvű vers- és prózamondó versenyt a Halassy Olivér Általános Iskolában rendezik meg. Az idei megmérettetésen 2016. február 16-án 94 diák – köztük általános és középiskolás – tette próbára tudását.
Megnyitóbeszédében Grósz Ágnes, a Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola és Nyelvoktató Nemzetiségi Iskola igazgatója elmondta, az intézményt mindig is jó kapcsolat fűzte a kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzathoz, de ez az összefogás a 2015/2016-os tanévben elindított német nemzetiségi osztállyal még szorosabb lett.
A megjelenteket az iskola néptánccsoportja és a nemzetiségi osztály tanulói egy-egy rövid tánccal köszöntötték a tornateremben, majd a versenyzők a számukra kijelölt termekbe vonultak. Kiejtés, hanglejtés, folyékonyság, versválasztás, előadásmód – ezek voltak a legfontosabb szempontok, melyeket a zsűri tagjai értékelésük során figyelembe vettek.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre ismét a tornateremben gyűltek össze, ahol mindenki kapott a részvételéért oklevelet és apró ajándékokat, a helyezettek pedig átvehették ajándékcsomagjaikat is.
Grund Lajos
Fotók: Szarka Gábor